2010. március 19., 08:352010. március 19., 08:35
A városmag átrendezése mintegy 1,5 millió euróba kerül, amit az önkormányzat bankkölcsönből fedezne – közölte Antal Árpád. A polgármester elmondta továbbá, tárgyalnak a Romtelecom képviselőivel, hogy a vállalat városközpontban levő elhagyott, romos székházát bérbe vegyék, majd a tulajdonossal közösen, a hozzávetőleg 600 ezer eurós költségeket elosztva felújítsák.
A város ideköltöztetné a postahivatalt. A polgármester ugyanakkor elmondta, a kormány e heti ülésén jóváhagyta a vérközpont és az óvoda épületének cseréjét, így az egészségügyi intézménynek eddig otthont adó műemléképület a város tulajdonába került, és már nincs akadálya az integrált városfejlesztési terv megvalósításának, kivitelezése 12,5 millió euróba kerül.
A központi fejlesztési régió által meghirdetett pályázat sikeres lehívása esetén utcákat újítanának fel, zöldövezeteket, mélygarázst hoznának létre, a Bene-házban vadászmúzeumot rendeznének be.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.