2010. augusztus 31., 09:452010. augusztus 31., 09:45
Mint tájékoztatott, a múlt héten tárgyalt a Belügyi és Közigazgatási Minisztérium képviselőivel az árvízkárokról, s ígéretet kapott arra, hogy a Boc-kabinet 1,3 millió lejjel támogatja a megyét. Ebből György Ervin szerint többek között azokat a községeket is támogatni kellene, amelyek eddig sehonnan nem kaptak pénzt. „Mivel ez az 1,3 millió lej sürgősségi beavatkozásra érkezne, nem kellene versenytárgyalást kiírni, hanem az infrastruktúra helyreállítási munkálatait közvetlen odaítéléssel, s így igen gyorsan el lehetne végezni. Tehát már szeptember–októberre egyes károkat teljesen helyre lehetne állítani” – közölte. A prefektus emlékeztetett, a környezetvédelmi tárcától további 10 millió lej érkezik Háromszékre. Mint beszámoltunk, a nyári áradások Kovászna megye 70 településén, köztük a megyeszékhelyen okoztak tetemes károkat, 252 lakást, 2800 gazdasági épületet, 21 társadalmi-gazdasági ingtalant árasztottak el.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.