2010. szeptember 16., 09:102010. szeptember 16., 09:10
Mint ismeretes, a város egyik termálvizes strandját és környékét nagyjából egy évvel ezelőtt turisztikai komplexummá nyilvánították Nymphaea néven, kifejezetten azzal a céllal, hogy később különböző uniós pályázatokból fejleszthessék.
A környék természeti kincse a gyógyhatású termálvíz, amelyet a város közvetlen közelében fekvő üdülők, Félixfürdő és Püspökfürdő (Május 1.) strandjain gyakran vesznek igénybe hazai és külföldi látogatók, a város saját strandja azonban már korántsem ilyen népszerű. Biró Rozália azt mondta, az sem tesz jót a város gazdasági fejlődésének, hogy a magyar határ közelsége miatt a város és a megye lakosságának jó része Debrecen vagy Hajdúszoboszló strandjain, aquaparkjaiban költi el a pénzét, mert itthon nincs azokhoz hasonló színvonalú vízi szórakozásra lehetősége.
A városvezetőség számításai szerint hamarosan a beruházás projektje és hatástanulmánya is készen lesz, s ha ezek is átjutnak a szűrőn, februárban alá is lehet írni az 50 százalékos vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést, és tavasszal a munka is megkezdődhet. A 16 millió eurós befektetés során a strand minden meglévő medencéjét korszerűsítik, egy 30 méter magas és 50 méter hosszú, illetve egy gyerekek számára kitalált vízicsúszdát szerelnek fel, de lesz új gyermek-úszómedence, sportpályák, fitneszterem, masszázs és sok egyéb kikapcsolódási lehetőség – ígérik.
A komplexumnak fedett és szabadtéri része is lesz, ezzel egyesíti magában a debreceni fedett Aquaticum és a hajdúszoboszlói kültéri élményfürdő nyújtotta lehetőségeket – véli Biró. Az elöljáró szerint, ha sikerül még tavaszszal hozzáfogni a kivitelezéshez, lehetséges, hogy a munkálatok ideje alatt a strand egy-egy része nyitva maradhat a közönség számára.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.