
Fotó: Képernyőmentés/Youtube/RoInfra Tracker
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
2024. május 17., 15:422024. május 17., 15:42
Elmondása szerint a 384 millió lejes beruházás munkálatai a megfelelő ütemben haladnak, és határidőre elkészül a 25,69 kilométeres szakasz, amely biztosítja az összeköttetést a város északi körgyűrűjével is.
Sajtótájékoztatóján a miniszter elmondta még, hogy
„Szeretnék tisztségben lenni akkor is, amikor sor kerül a szerződés aláírására” – idézte Grindeanut az Agerpres.
A miniszter leszögezte, hogy a lehető leghamarabb meg akarják kötni a szerződést a munkálatokra. Arról is beszámolt, hogy nemsokára elkészül a Temesvárt Temesmórával összekötő gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmánya is.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!