Hirdetés

A vadászidény is megsínyli a gazdasági válságot

A gazdasági válság a vadgazdálkodást is érintette: az elmúlt évek hasonló időszakához képest kevesebb külföldi vadász látogatott Erdélybe. A szakemberek szerint azonban a vadászturizmus az idegenforgalom fellendítésének fontos tényezőjévé válhat a régióban. Éppen ezért a Székelyföldön egységes stratégiát kívánnak kidolgozni a térség vadgazdálkodási értékeinek kiaknázása érdekében. Szatmár megyébe egyre kevesebb nyugati vadász érkezik, a háromszéki erdőkben is kevesebb külföldi vadászik.

Bíró Blanka

Végh Balázs

Nagy Orsolya

2010. március 04., 08:262010. március 04., 08:26

Kevesebb a vendég Szatmár megyében

Gheorghe Ghiran, a Szatmár megyei vadászok és sporthorgászok egyesületének (AJVPS) ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta, az utóbbi időben egyre kevesebb nyugati vadász érkezik Szatmár megyébe. „Azért van kevesebb érdeklődő, mert a hatályos törvények értelmében Romániában két héttel lerövidült az erdei szalonka vadászidénye. Leginkább erre a 250–300 grammos, kistestû, hosszú csőrû szárnyasra vadásznak a hozzánk érkező olasz és spanyol vadászok. A szabálymódosítással elvesztettünk néhány értékes klienst, nem utolsósorban az engedélyek kibocsátása után kapott pénzöszszeg is csökkent” – részletezte a vadásztársaság vezetője. Az egyesület adatai alapján idén mindössze két olasz csoport váltott ki engedélyt a határ menti megyében, ám nagyvadra senki sem lőtt. Ghiran ismertetése szerint március elsejétől valamennyi vadra tilalmat ír elő a hatályos jogszabály, így legközelebb csak májusban lehet vadászni, akkor kezdődik a szarvashajtás. „A vadászati törvény értelmében február végéig lehetett fácánt lőni, a vadnyúl kilövésére viszont már januártól nem bocsátunk ki engedélyt” – fogalmazott a szakértő.

A felmérések szerint a maximálisan kilőhető vaddisznókvótát megközelítőleg 80 százalékban teljesítették Szatmárban, amely szám jelentősen meghaladja az előző két évben mért mutatókat, hiszen akkor valamivel több mint 60 százalékot jelentettek az idény végén. Egyébként a vadállomány felmérését a partiumi megyében 30 fős szakértői csoport végzi. Az általuk megvizsgált 100 hektáros területen mért eredményekhez viszonyítják az összes vadászható terület állatpopulációját. „Az itt mért adatokat elemezzük, összesítjük és a fővárosi központi hivatalnak továbbítjuk, ahol az adatok alapján eldöntik, maximálisan hány vadat lőhetünk ki a jövő szezonban” – részletezte a vadászszövetség vezetője. Szatmárban jelenleg egy nagyobb, megyei vadásztársaság mûködik, valamint több, kisebb magántársaság van bejegyezve. A társaságok ezekben a hetekben licitálhatnak a vadászterületek bérleti jogáért. Emellett olyan magántársaság is található a környéken, amely saját területtel rendelkezik.

Elszaporodtak a medvék Háromszéken

A vadászat továbbra is népszerûnek számít Háromszéken. László Béla, a megyei halász-vadász egyesület elnöke szerint. Az idei vadászidényre húsz medve kilövésére kaptak engedélyt, ebből 19-et már elejtettek a vadászok. László Béla szerint a medvék rengeteg kárt tettek az utóbbi időben, ez indokolná számuk csökkentését. Szerinte más vadak esetében a kilövési kvóta méltányosan van megállapítva, a medvéből viszont többet is engedélyezhetnének. „A vadakat élelmezni kell, a hajtást rendesen meg kell szervezni, ismerni kell a terepet, az állatokat és akkor jönnek a vadászok, külföldről is” – magyarázta az egyesület elnöke. Mint mondta, tavaly szeptembertől az egyesület 290 ezer lejt költött a vadállatok etetésére, ám ez a költség egyetlen sikeres vadászattal megtérül. Mint mondta, egy külföldi vadász 5–7 ezer eurót fizet egy szép medvetrófeáért. A helyieknek egyelőre drága mulatság a vadászat, hiszen meg kell vásárolni a fegyvert, ki kell váltani az engedélyt, meg kell fizetni a vadászterületek bérét.  Ennek ellenére folyamatosan jelentkeznek újoncok. A háromszéki erdőkben szintén vadásznak külföldiek, igaz, kevesebben, mint korábban a vendégeket a terepet jól ismerő helyiek kísérik el. Többségük már érkezéskor elmondja, mennyi pénzt szán erre a szórakozásra, különben megtörténhet, hogy a hajtók olyan vadat hajtanak fel, melynek elejtése túl sok pénzbe kerül. A helyi szakemberek szerint a vadászok nemzetiségük alapján is megkülönböztethetők: az olaszokban nincs erkölcsi érzék, mindent lelőnek, ami mozog, a németek és angolok nagyon fegyelmezettek, a spanyolok pedig barátságosak, tréfálkoznak és rendszerint ők a legeredményesebbek.

Bihar megyében vaddisznókra vadásznak

Az idei kilövési kvótát Bihar megyében 90–95 százalék arányban teljesítették – tájékoztatta a Krónikát a megyei Erdőgazdálkodási és Vadászati Felügyelőség (ITRSV) illetékese. A május 15-én kezdődő új idényre már elkezdték felmérni az állatállományt, a kimutatás három hét múlva készül el. A felügyelőség szerint sem tavaly, sem más években nem fordult elő, hogy többet vadásztak volna le a kelleténél. A Bihar megyei erdőkben 1449 szarvas közül 108 levadászására adott engedélyt a felügyelőség, 6489 őzből pedig 646-ra. A megye egyik legnépszerûbb állata a vadászok számára a vaddisznó, amelynek állománya jelentősen növekedett az elmúlt évekhez képest.

Hargita megye: vadásznapokat szerveznek

A vadgazdálkodás komoly értéket képvisel, így a megyei turizmus fejlesztésének fontos tényezőjévé válhat – mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke azon a találkozón, amelyet Kovászna, Maros és Hargita megye vadásztársaságainak vezetőivel tartottak. A Hargita megyei tanács kezdeményezte találkozón egy Kovászna, Maros és Hargita megyét átfogó székelyföldi vadászünnep megszervezésére is döntés született. A Kászonaltízben augusztus 20–22-re tervezett esemény a vadgazdálkodásban jártas szakemberek konferenciáján kívül trófeakiállítással, ökomenikus istentisztelettel, vadászkutya-bemutatókkal, vadászfelszerelések vásárával, az újonnan levizsgázott vadászok felavatásával, vadászat témájú irodalmi vásárral és kiállításokkal várná az érdeklődőket. A találkozón a szervezési kérdések mellett a vadásztársaságok vezetői megbeszélték a vadgazdálkodás mindennapi tevékenységéből adódó problémákat is. Borboly Csaba bejelentette, meghívására március 11-én Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter a megyeszékhelyre látogat, akkor a vadásztársaságok vezetőinek személyesen is alkalmuk adódik elmondani a problémáikat. Borboly megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy megoldást nyerjenek az olyan régi problémák, mint a vadkárok rendezése, az erdők csendjét és az állatok nyugalmát megzavaró motorosok, valamint a számtalan kóbor- és juhászkutya, amely a vadállományt elûzi természetes élőhelyéről.

Kemény bürökrácia várja a külföldieket

A külföldi bérvadászok kizárólag vadászati engedély kiváltása révén hódolhatnak szenvedélyüknek Romániában. A törvény szerint hivatalos levélben jelezniük kell az adott térséghez tartozó legközelebbi vadásztársaságnak – amely egyébként a terület vadállományát is kezeli – hány fős csoportban érkeznek, minden vadászt név, személyi igazolványszám és pontos lakcím szerint felsorolva. A külföldieknek a személyi adatok mellett arról is kell nyilatkozniuk, hogy milyen fegyvernemet használnak, feltûntetve annak pontos sorozatszámát, és a használt töltényfajtát, valamint azt, hogy a csoport melyik határátkelőn, és mikor érkezik az országba, illetve hogy hány napot tölt Romániában vadászat céljából. Nem utolsósorban azt is közölniük kell, milyen vadra kívánnak lőni. Az érkezést követően a külföldi vadászoknak ki kell fizetniük a vadászat megszervezésének díját, valamint az esemény után az elejtett vadak ellenértékét darabonként kell megtéríteniük. A vadászat teljes időtartama alatt a helyi viszonyokat jól ismerő hazai vadász felügyeli a külföldiek ténykedéseit. Természetesen nekik is csak vadászidényben szabad lövöldözniük, és csak az akkor éppen vadászható állatokat ejthetik el, előre megállapított mennyiségben. Ezt az eljárást, valamint a vadállatok darabonkénti árát külön rendelet szabályozza. A külföldiek csakis euróban fizethetnek az elejtett vadakért, és mindenről hivatalos jegyzőkönyv és számla készül. Egy fejlett, 5-6 mázsás őzbak kilövése például 2900 euróba kerül jelenleg. Egy külföldi vadászcsoport csupán 2 őzet ejthet el egy vadászat alkalmával, ám vadkacsából akár 500 darabot is kilőhetnek. A fácánhajtás megszervezése egy napra 25 euróba kerül, és minden elejtett darabért 8 eurót kell fizetnie a külföldi vadásznak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés