Hirdetés

A tervezettnél jobb ütemben halad a nagyváradi vár restaurálása

Gyorsabban haladnak a restaurálással a nagyváradi várban, mint ahogy azt előre eltervezték, és lehet, hogy hamarosan újabb épületen kezdenek el dolgozni – mondta el tegnap Dumitru Sim projektvezető. Mint ismeretes, Várad középkori erődítményét tavasszal kezdték helyreállítani, az erre szánt pénz nagy részét a Regionális Operatív Program révén finanszírozza az Európai Unió. A várrestaurálásnak jelenleg az első fázisa folyik, ez a tervek szerint 2015-re fejeződik majd be, és nyolc épülettest helyreállítását foglalja magában.

Nagy Orsolya

2010. augusztus 26., 10:422010. augusztus 26., 10:42

A kivitelező Constructorul Sălard cég áprilisban kezdte a munkát az első három épületen. Az egyik ezek közül a H betűvel jelzett építmény, amely eredetileg pékségként működött a rendszerváltás előtt, az azt követő néhány évben pedig itt sütötte a kenyeret az állami kenyérgyárból privatizált Pamora cég. Az épület tetőszerkezete már teljesen megújult, a cserép is fölkerült rá.

Dumitru Sim elmagyarázta: egy eddig feltáratlan pincehelyiséget is találtak a pékség alatt, illetve egy ismeretlen célokra használt szobát is megnyitottak. A tervek szerint a restaurálás befejeztével itt kenyérmúzeumot hoznak létre, amelyben hagyományos módszerekkel készülnek a péksütemények, melyeket természetesen az idelátogatók is megkóstolhatnak majd. A sütéshez az eredeti kemencéket használják, bár mint a projektvezető elmondta, nem volt könnyű olyan szakembert találni, aki valamelyest ért a maiaktól teljesen eltérő sütési módszerekhez, illetve a kemencék működtetéséhez. A G épület tetőszerkezetét nagyjából helyreállították, bár még nem tették fel az új cserepeket. Közvetlenül a kenyérmúzeum mellett álló házban a vár adminisztrációját ellátó irodákat kívánnak létrehozni – ezt az épületet eredetileg élelmiszerraktárként használták a vár építői.

Folyik a munka azon a hosszú épületen is, amely a céhek utcájának része lesz. Itt különböző régi mesterségek ismerői, kézművesek, fazekasok dolgoznak majd, mégpedig úgy, hogy az idelátogató turistákat is bevonják a tevékenységbe. A restaurálással párhuzamosan folynak a régészeti ásatások a várban, de ennek folytatásához, illetve a vár majdani marketingjéhez még több pénzre lesz szükség – mondta el Biró Rozália alpolgármester. Mint megtudtuk, hétvégente már most is 300–400 turista fordul meg a várban, hisz már maga a nagyszabású munkálat is látványosságnak számít. Biró szerint 2012-ig biztosan építőtelep lesz a vár. A második fázis támogatására már benyújtották a pályázatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés