2010. szeptember 09., 09:102010. szeptember 09., 09:10
A legnépszerűbb csíkszeredai sportág, a jégkorong meghonosítójára, id. Vákár Lajos Györgyre emlékeztek tegnap, születésének 100. évfordulóján a megyeközpont jégpályájának előcsarnokában. A jubileum tiszteletére a Harfila – Hargitai Bélyeggyűjtők Egyesületének kezdeményezésére és Moldován József távközlési államtitkár közbenjárásával a Román Posta Vákár Lajos portréjával ellátott emlékbélyegzőt, valamint a nevét viselő sportlétesítményt, a csíkszeredai műjégpályát ábrázoló képeslapot készített.
Amint Barti Tihamér, a Román Posta Hargita megyei igazgatója elmondta, az elmúlt fél évben két másik magyar hírességről, Farkas Bertalanról és Kós Károlyról is készült hasonló emlékbélyegző a Harfila Egyesület közreműködésével. „Ez az első bélyegző, amellyel magyar sportolóról emlékezünk meg” – hangsúlyozta az igazgató. A bélyegző különlegessége, hogy a román mellett magyar felirat is található rajta. Ennek apropóján Moldován József távközlési államtitkár elmondta: a kormány elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, miszerint azokon a településeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka magyar anyanyelvű, lehetőség legyen a postán a magyar nyelvű kommunikációra és kétnyelvű nyomtatványok kibocsátására. „Ez a kétnyelvű bélyegző a bizonyíték arra, hogy többé már nem annyira fontosak a nyelvi jellegzetességek” – fogalmazott Moldován. Hozzátette, az emlékbélyegző a jégkorong csíkszeredai atyja előtti tisztelgés szimbóluma.
Lőrincz Barnabás, a Harfila Egyesület elnöke nem lehetett jelen az ünnepi eseményen, azonban tolmácsolták üzenetét, amelyben megköszönte a Román Postának, a távközlési államtitkárnak és a csíkszeredai városvezetőségnek a támogatást, és arra kérte az egybegyűlteket, segítsék az egyesület munkáját azzal, hogy a jövőben jeles eseményeket, hírességeket javasolnak nekik, akikről emlékbélyegzőt vagy képeslapot készíthetnek.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere érdekességként elmondta, hogy kedden indult a 83. román bajnokság kiírása ott, ahol id. Vákár Lajos 83 évet élt. „Ez az épület, amelynek előcsarnokában állunk, méltán viseli Vákár Lajos nevét. Mi azóta próbálkozunk felnőni hozzá játékosként, edzőként, szeredaiként” – fogalmazott az elöljáró, hozzátéve, hogy a neves jégkorongozó elérte célját, hisz már a harmadik generáció jégkorongozik a városban.
Az ünnepi eseményen jelen voltak id. Vákár Lajos unokái, valamint lánya, Csiszér Katalin is, aki röviden elmesélte az egybegyűlteknek édesapja élettörténetét, aki 1929-ben egyike volt azon úttörőknek, akik meghonosították a jégkorongot Csíkszeredában. Az évforduló emlékére Moldován József díszoklevelét nyújtotta át a sportikon családjának.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.