
Veress Attila Csaba elsődlegesnek tekinti a magyar identitás megerősítésére irányuló célkitűzések megvalósítását
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Veres Attila Csaba üzletember lesz az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a június 9-i helyhatósági választásokon. Az egyetlen jelentkező indulását a magyar érdekvédelmi szervezet szombati előválasztásán hagyták jóvá a városi küldöttek, akik a képviselőtestületitag-jelölteket is rangsorolták.
2024. március 23., 14:572024. március 23., 14:57
A jelentkezési határidőig egyedül Veres Attila Csaba nyújtotta be pályázatát a polgármesterjelöltségre. A szombati küldöttgyűlésen Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy a kerületi szervezetek és a történelmi magyar egyházak vezetőivel, a civil szféra egyes képviselőivel folytatott egyeztetés után esett a választásuk a 49 éves üzletemberre, aki elfogadta a felkérést – a küldöttek pedig egyhangúlag hagyták jóvá indulását.
A szombati tanácskozáson a jelenlegi RMDSZ-es önkormányzati képviselők beszámolóját is elfogadták a jelenlévők. Bognár Levente városi tanácsos emlékeztetett, hogy
(amit ő töltött be 2000 óta), emiatt nehezebb volt a magyar érdekek érvényesítése az önkormányzatban. Így is sikerült – néha alkuval, néha kompromisszumokkal – költségvetési támogatást szerezni a magyar oktatásnak, a színjátszásnak, a hagyományos magyar kulturális és tömegrendezvényeknek, sőt emelték is a keretösszegeket. Horváth Júlia városi tanácsos gyógykezelés miatt nem lehetett jelen, az ő beszámolóját Faragó Péter olvasta fel.
Az eddigi önkormányzati munka ismertetetése után mutatkozott be az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje:
közösségi rendezvényeket. A felkérést megtisztelőnek nevezte, a jelöltséget pedig felelősségteljes feladatnak. Bízik benne, hogy az üzleti szférában szerzett 25 éves tapasztalatnak hasznát veszi a közéleti szerepvállalás során – mondta „kortesbeszédében”.
Faragó Péter és Bognár Levente
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Elsődlegesnek tekinti a magyar identitás megerősítésére irányuló célkitűzések megvalósítását, ezenfelül, ha szerepet kap a végrehajtásban, egy környezetbarát, élhető város kialakításán fog dolgozni, a tömegközlekedés vonzóbbá, a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tételét tartva szem előtt, de a közösségi sportpályák létrehozása is a prioritásai között szerepel. Egy szólás-mondást idézve azzal zárta beszédét, hogy „nem szabad várni a jólétet; a várakozás a legrosszabb, elvesztegetett idő, ha valamit el akarunk érni, tenni kell érte”.
A szombati küldöttgyűlésen a helyi tanácsosi mandátumokra jelentkezőket is rangsorolták. Az alapszabály értelmében a polgármesterjelölt lesz a listavezető, utána sorrendben a következők szerepelnek (a szavazás eredményeképpen): Horváth Júlia, Derzsi Csaba, Gerőcs Attila, Détári Attila Béla, Román Pál Gábor.
– jelentette ki Faragó Péter elnök –, a többi helyet „feltöltik” olyan személyekkel, akik a nevüket adják a kampányhoz. Bognár Levente a közigazgatásban eltöltött 28 év után nem vállalt újabb jelölést.
A küldöttek egyhangúlag döntöttek
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A 2020-as helyhatósági választásokon Mészár Sándor sportmenedzser, az UTA labdarúgóegyesület főrészvényese volt az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje, azt megelőzően több alkalommal is Bognár Levente. Mészár Sándorra 3085-en szavaztak, ami a negyedik helyre volt elég négy évvel ezelőtt. Az RMDSZ tanácsosi listája 3070 szavazatot kapott, ami két mandátumot jelentett a 23 tagú képviselő-testületben. Faragó szerint a célkitűzés ennek a két mandátumnak a megőrzése, esetleg növelése, az pedig már a képviselőtestület leendő összetételétől függ, hogy lesz-e ismét RMDSZ-es alpolgármester.
Aradon a 2021-es (de 2022-ben lebonyolított) népszámlálás szerint 145 078-an élnek, ebből 10 071 magyar, ami az ismert nemzetiségű lakosság 7,99 százaléka.
Veres Attila Csaba
Az RMDSZ színeiben induló polgármesterjelölt aradi születésű, nős, három gyerek édesapja, az 1990-ben alapított, magyarországi tőkéjű, de nyolc országban jelenlévő Tracon Electric romániai (aradi székhelyű) leányvállalatának az igazgatója. A vállalat fő tevékenységi területe a kisfeszültségű villamos készülékek és alkatrészek nagy- és kiskereskedelme, továbbá az ezek felhasználásával, alkalmazásával kapcsolatos műszaki tanácsadás.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!