
Megható pillanat a CFR edzésén
Fotó: Képernyőmentés
Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre: két, az Universitatea szurkolói által bántalmazott fiú csütörtökön részt vehetett a csapat edzésén, ahol személyesen találkozhattak a játékosokkal és Dan Petrescu vezetőedzővel.
2025. április 18., 18:182025. április 18., 18:18
2025. április 18., 18:282025. április 18., 18:28
Ahogy arról korábban beszámoltuk, a március 31-i kolozsvári rangadó – az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság egyik kiemelt mérkőzése – után az Universitatea győzelmét követően a csapat szurkolóinak egy csoportja az utcán rátámadt több CFR-drukkerre. Az egyik egyetemista fejét egy üvegtárggyal ütötték meg, sérülése olyan súlyos volt, hogy arcát több öltéssel kellett összevarrni. Az egyetemi hallgató nagybátyja a Krónikának elmondta: a támadás hátterében az állt, hogy a fiú és barátai magyarul beszéltek egymás között – ez válthatta ki a futballhuligánok agresszióját.

Őrizetbe vettek, majd hatósági felügyelet alá helyeztek három CFR-drukkert, akik elkobozták egy Universitatea-szurkoló sálját és zászlaját. Ugyanakkor a CFR-szimpatizánsokat – köztük magyarokat – súlyosan bántalmazó U-rajongóknak nem találják a nyomát.
A magyarellenes incidens nagy felháborodást váltott ki, több száz diák vonult utcára békésen tiltakozni az ilyen jellegű megnyilvánulások ellen.
A kolozsvári CFR futballklub sem maradt tétlen: két megtámadott fiút meghívtak a csapat egyik edzésére, hogy kicsit ezáltal is próbálják enyhíteni a traumájukat. A fiatalok nemcsak, hogy megismerkedhettek példaképeikkel, de ajándékba kaptak egy-egy klubmezt is.
A klub a hivatalos Facebook-oldalán így fogalmazott:
„Egy ilyen megrázó esemény nyomai nem tűnnek el három hét alatt, és az idő sem fordítható vissza.
Ma Boti és Denis találkozhattak példaképeikkel, és testközelből figyelhették meg őket az edzésen. Dr. Simion Bran professzor úr támogatásával Boti egy speciális védőmaszkot kapott, amely lehetővé teszi számára sportkarrierje folytatását.”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!