Hirdetés

A „jövő iskolájának” elhivatott tanítóit képeznék a kolozsvári JZSUK-ban

óvó-tanító

Hiánypótló Kolozs megyében az unitárius kollégiumban induló óvó-tanítóképző osztály

Pedagógia profilú osztály indul idén ősszel a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZSUK). Popa Márta, a kincses városi tanintézet igazgatója a Krónikának elmondta, az óvó-tanító szakon a „jövő iskolájának” elhivatott pedagógusait kívánják képezni.

Deák Szidónia

2025. március 04., 08:002025. március 04., 08:00

Tizenkét diákot várnak a Kolozs megyében hiánypótlónak számító, magyar nyelvű óvó-tanítóképző szakra: szeptembertől 24 diákkal indul az osztály a kincses város egyik központi magyar iskolájában, fele-fele arányban teológia és óvó-tanítóképző profillal. „A törzsanyag tantárgyait közösen, a szaktantárgyakat pedig külön tanulják a diákok. A pedagógia, óvó-tanító képzősök tanterve egyensúlyt mutat a reál és humán tantárgyak terén, az érettségi magyarból, románból, matematikából és egy választott tantárgyból áll majd” – ismertette a Krónikának Popa Márta, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (JZSUK) igazgatója. Kifejtette,

a szaktantárgyak nagy részét az óvó-tanító pályához elengedhetetlen módszertani képzés teszi ki,

Hirdetés

így a diákok többek között általános és személyiségpszichológiát, a pedagógia alapjait, információs és kommunikációs technikákat, tantervfejlesztést, projektalapú tanulást, értékeléselméletet, oktatási pszichológiát és a fejlődési pszichológia elemeit, oktatáselméletet, konfliktuskezelést, játékpedagógiát, valamint a földrajz- és környezetismeret, történelem, matematika, aritmetika tanításának módszertanát tanulják.

Szakmai ismeretek, személyiségfejlesztő élmények az óvó-tanítóképzősöknek

A tanintézet vezetője elmondta, a képzés keretében nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati részre is, az óvó-tanítóképzős diákok 9−10. osztályban órákat hallgatnak a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodájában és elemi osztályaiban, majd 11−12. osztályban órákat is tartanak, amelyekre kiértékelést is kapnak. „A tanmenet összeállításakor az volt a célunk, hogy a pedagógia profilon tanuló diákok ne csak szakmai ismeretekkel gazdagodjanak,

Idézet
a képzés nem csupán az elméleti tudást, hanem olyan élményt is kínál számukra, amely elősegíti a szakmai és személyes fejlődésüket.

Gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert a korai életszakaszban levő gyermekek nevelése terén, világra nyitott, empatikus, környezetükre odafigyelő, jó kommunikációs készséggel rendelkező fiatalokká válhatnak, akik már magabiztosan és céltudatosan választhatnak egyetemet” – mutatott rá Popa Márta.

Az igazgató elmondta, a középiskola keretei között működtetett pedagógia osztálynak korábban nem volt hagyománya az unitárius kollégiumban. A tanintézet a Babeș−Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktikai Intézetének gyakorló iskolája, az óvodában és elemi osztályokban gyakorlatozó pedagógia szakos egyetemi hallgatókon kívül rendszerint kémia, fizika, földrajz vagy magyar nyelv és irodalom szakos diákok is végzik szakmai gyakorlatukata JZSUK-ban. „A kollégium módszartanos és mentor pedagógusai kiveszik részüket a jövendőbeli pedagógusok felkészítésében, sok tapasztalatra tettek szert az elmúlt évek során, amelyet a pedagógiai profil beindításával kamatoztatni tudnak” – fejtette ki az igazgató.

óvó-tanító Galéria

A kollégiumban ősztől induló középiskolai osztályokról tudhattak meg többet a diákok a március 1-jén tartott nyílt napon

Fotó: János Zsigmond Unitárius Kollégium

„Pedagógusnak lenni jó, lélekemelő megélni ezt a hivatást”

A tanintézet vezetője elmondta, az óvó-tanítóképző szakot elsősorban azoknak a diákoknak javasolják, akik érzik az elhivatottságot az óvó-tanítói vagy tanári pálya iránt. „Azoknak a fiataloknak ajánlom ezt a szakot, akik szeretnek mindig újat tanulni és újraértelmezni, könnyen kommunikálnak, jókedvűek, szeretnek »varázsolni«, játszani, mozogni, énekelni, »megmutatni a végtelen sokszínűséget« (ahogy az iskolánkban oktató Bárdos Réka pedagógus fogalmazta meg)” – fejtette ki az igazgató. Hozzátette, abban bíznak, hogy az osztályokból kerülnek ki olyan fiatalok, akik majd továbbtanulnak, és visszatérnek tanítani alma materükbe. „Lámpásokként utat mutatnak majd a jövő nemzedékének. Megtapasztalják, hogy pedagógusnak lenni jó, lélekemelő megélni ezt a hivatást.

Idézet
Amilyenek lesznek a pedagógusaink, olyan lesz a jövő iskolája is”

– fejtette ki az igazgatónő. Mint fogalmazott, fontosnak tartják, hogy az, aki a pedagógusi hivatást választja, szakmailag jól felkészült, helyes értékrenddel rendelkezzen, képviselje az egész életen át tartó tanulás és tudásmegosztás szükségességét, valamint hinni tudjon abban, hogy az eredmények együttműködésben születnek.

Arra a kérdésünkre, hogy mihez kezdhetnek az itt megszerzett oklevéllel a diákok, az igazgatónő elmondta:

a mai tanügyi törvények értelmében az óvó-tanítóképző szakot végző diákok érettségi után taníthatnak, de nem lehetnek címzetes tanárok.

„A középiskolában az alapokat adjuk meg, amelyre az itt végző diákok a későbbiekben építhetnek, és építeniük is kell ahhoz, hogy kiválóak legyenek a szakmában” – fejtette ki Popa Márta.

Művészi készségeket és fizikai alkalmasságot mérő vizsgák a felvételin

Az unitárius kollégium keretében korábban matematika−informatika, teológia−humán osztály működött intenzív idegennyelv-oktatással, és idéntől a pedagógia profilú osztályba is várják a nyolcadikot végző diákokat. A kollégium kínálatát nyílt nap keretében mutatták be március 1-jén Kolozsváron. Az igazgatótól megtudtuk, több mint 50 diák érkezett a nyílt napra, és nemcsak Kolozsvárról és környékéről, hanem más megyékből is voltak érdeklődők. Hozzátette, a diákok részletes tájékoztatást kaptak az induló szakokról, lehetőségük volt az ismerkedésre, meglátogathatták az iskolát, feltehették kérdéseiket, tájékoztatót kaptak a felvételi módszertanáról.

A műhelymunkák keretében kipróbálhatták az alkalmassági megmérettetéseket, amelyek kizáró jellegűek a felvételin,

amelyre a nyolcadikos képességvizsga előtt, május 23-án kerül sor. Az óvó-tanítóképzőre felvételiző diákoknak zenei és művészeti-vizuális alkalmassági vizsgán, valamint beszédkészséget és fizikai alkalmasságot felmérő próbán kell helytállniuk.

korábban írtuk

Nem rosszabbak a kolozsvári magyar érettségizők román jegyei a tavalyi eredményekhez képest
Nem rosszabbak a kolozsvári magyar érettségizők román jegyei a tavalyi eredményekhez képest

A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés