Hirdetés

A Bánság fővárosában vehet át díjat az Európai Parlament elnöke

Európai Parlament

Elismerés. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke Temesváron vehet át díjat Románia schengeni csatlakozásának előmozdításáért

Fotó: Facebook/Roberta Metsola

Az Európai Parlament elnöke a Temesvár az Európai Értékekért Díj idei kitüntetettje. Roberta Metsola a május 22-i ünnepségen veheti át az elismerést.

Krónika

2025. április 22., 15:412025. április 22., 15:41

A temesvári polgármesteri hivatal keddi közleménye szerint a díjat különböző területek vezető romániai szakembereiből álló zsűri adományozta az EP elnökének.

A testület indoklása szerint az elismerést Roberta Metsola azzal érdemelte ki, hogy

Hirdetés

erős vezetői képességeivel és az egységes Európára vonatkozó világos víziójával megmutatta: a politika a haladás és a remény eszköze lehet.

„Az Európa előtt álló nagy kihívások közepette Roberta Metsola kulcsszerepet játszott Ukrajna európai támogatásának mozgósításában, a konkrét humanitárius és katonai segítség előmozdításában, valamint Moldova és Ukrajna európai integrációjának támogatásában” – olvasható az Agerpres által idézett indoklásban, amely szerint a zsűri értékelte azt is, hogy

az uniós döntéshozó következetesen és határozottan támogatta Románia schengeni csatlakozását.

A díj alapítója és a zsűri tagja, Dominic Fritz temesvári polgármester szerint a kitüntetés elismerése annak, hogy Roberta Metsola az európai értékek meggyőződéses védelmezője.

„Roberta Metsola élen járt az európai támogatás mozgósításában, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az európai politikusoknak ahhoz a fiatal nemzedékéhez tartozik, akik hisznek az európai eszmében és annak alapértékeiben, és akik napról napra újraépítik az emberek demokráciába és intézményekbe vetett bizalmát. Várjuk őt Temesváron, hogy együtt ünnepeljük Európát” – idézte a közlemény a polgármestert.

A Temesvár az Európai Értékekért Díjjal az alapítók szándékai szerint

azokat a nemzetközileg elismert személyiségeket tüntetik ki, „akik eltökéltséggel, bátorsággal és kreativitással támogatják vagy védelmezik az európai értékeket az Európai Unión belül és kívül”.

Az elismerést elsőként Maia Sandu moldovai elnök vette át tavaly Temesváron.

A zsűri tagjai: Iulia Motoc – a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája, Cristian Măcelaru – a Francia Nemzeti Zenekar zeneigazgatója, Simona Miculescu – nagykövet, az UNESCO Általános Konferenciájának elnöke, Anca Miruna Lăzărescu – rendező és forgatókönyvíró, Adriana Babeți – író és irodalomkritikus, Dominic Fritz – Temesvár polgármestere.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
Hirdetés