Az erőszak elkerülését, Venezuela lakossága jólétét, az emberi és polgári jogok biztosítását, valamint az ország szuverenitásának megőrzését sürgette XIV. Leó pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
A családok tartják fent a fényt a társadalomban a mai világban is jelen levő Heródesekkel szemben – hangoztatta XIV. Leó pápa a szent család ünnepnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és elnyomással szemben – fogalmazott homíliájában XIV. Leó pápa.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
Az ukrajnai háború volt a központi témája XIV. Leó pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának Castel Gandolfo pápai rezidenciáján – közölte a Szentszék kedden.
Hamarosan bemutatják a vatikáni médiacsatornákon azt a dokumentumfilmet, amelynek segítségével megismerhetik a nézők Robert Francis Prevost életét, aki 2025. május 8-a óta vezeti az egyetemes egyházat.
XIV. Leó pápa szerint a hirosimai atomtámadás évfordulója ma is egyetemes figyelmeztetés.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
XIV. Leó pápa perui misszionáriusi, plébánosi munkásságáról készít a Vatikáni Média dokumentumfilmet, amelynek már elkészült az előzetese, és hamarosan teljes egészében megtekintheti a nagyközönség.
A béke visszatér, ha nem ragadozóként, hanem zarándokként élünk a világban – jelentette ki XIV. Leó pápa a pünkösd vasárnapot megelőző virrasztáson a Szent Péter téren, ahol hetvenezren vettek részt az egy hónapja megválasztott egyházfőt ünnepelve.
A családoktól függ a népek jövője – hangoztatta XIV. Leó pápa a családoknak, gyermekeknek és nagyszülőknek szentelt jubileumi ünnepen.
A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter-téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”.
Péter apostol sírjánál kezdődik, majd a Szent Péter téren folytatódik XIV. Leó jelképekben gazdag beiktatási szertartása, amely politikai találkozókra is lehetőséget ad vasárnap.
XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.