A DEER, az Electrica csoport energiaelosztó vállalata pályázatot írt ki 1,1 millió okos villanyóra beszerzésére, összesen 371,6 millió lej értékben. Ezeket tizenöt település fogyasztói fogják megkapni.
Kétszobás tömbházlakásban használt légkondicionáló berendezés példáján keresztül mutatja be az Intelligens Energia Egyesület, mennyivel nőhet a villanyszámlánk, ha a nyári hőségben elektromos levegőhűtő eszközt vetünk be.
A Versenytanács vizsgálatot indított a romániai villamos fogyasztásmérők leolvasására kiírt közbeszerzési eljárások esetleges manipulálása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
Nettó áramexportőr lett tavaly Románia: az áramexport 42 százalékkal nőtt az előző évihez képest, 8,2 terawattórára (TWh), az import ugyanakkor 27 százalékkal csökkent, 5,1 terawattórára – írja az Economica.net.
Az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt – jelentette be a hatóság.
Az év első felében tovább emelkedtek az uniós háztartási fogyasztók számára megszabott villamosenergia-árak, 2022 azonos időszakához képest az átlagár jelentősen, 25,3 euró/100 kWh-ról 28,9 euró/100 kWh-ra nőtt.
Csupán néhány hetet „nyugodott békében” a Kolozsvártól 30 kilométerre található Tarnica-víztározóhoz évtizedek óta tervezett óriásberuházás.
Románia villamosenergia-fogyasztása 8,8 százalékkal (12,7 millió megawattórára) csökkent 2023 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte Országos Statisztikai Intézet (INS).
A háztartási gáz és a villanyáram átlagos ára 2022 második felében Magyarországon volt a legalacsonyabb Európában, a magyaroknak 3,5 eurót kellett fizetniük 100 kilowattóra gázért és 10,8 eurót 100 kilowattóra villamosenergiáért – közölte az Eurostat.
Pályázat révén igényelhetnek finanszírozást villanypásztorokra április 11-étől a romániai gazdák, önkormányzatok, vállalkozások a nagyvadak okozta támadások és károk megelőzése érdekében.
Sokan spóroltak tavaly hiába a villanyárammal, hogy bekerüljenek a havi 100 vagy a 255 kilowattórás küszöb alá, és idén visszakapják a két határérték közötti árkülönbözetet, az Energiaszolgáltatók Egyesülete pontosítani sietett a tévképzetet.
Miközben a fogyasztók egy része még mindig a késlekedő villanyszámlák miatt idegeskedik, másoknak meg a számlák összege okoz álmatlan éjszakákat, olyanok is akadnak, akiknek jó híreket hoznak a számlák mostanság.
A késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellé.
A nőnapi virágszezontól Mindenszentek napjáig folyamatos az erdőszentgyörgyi Koncz család kínálata. Sok más erdélyi családi vállalkozáshoz hasonlóan a marosszéki virágtermesztők is keresik a kiutat az elszállt energia- és inputanyagárak szorításából.