Két hónapnyi halogatás után Nicușor Dan államfő ismét egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat egy lehetséges teljes jogú kormány megalakításáról.
Az Európai Unió és Ukrajna megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, azt a klasztert, amely az uniós tagság alapvető értékeit és intézményi követelményeit foglalja magában – közölte hétfőn az uniós tagállamokat tömörítő Tanács.
Bár Nicușor Dan államfő újabb tárgyalásokat kezdeményezett az Európa-barátnak nevezett pártok vezetőivel egy lehetséges kormányról, egyelőre nem úgy tűnik, hogy közelebb került az ország a politikai válság végére.
Irán „sokat ajánlott, de nem eleget” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton, miután közölte, hogy nem küld delegációt Pakisztánba a hétvégén megrendezendő, megállapodás megkötését célzó újabb tárgyalási fordulóra.
Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner szombaton reggel Pakisztánba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Iránnal – közölte pénteken Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára.
Az Európai Bizottság szerint több kérdésben sürgető az előrelépés a hamarosan hivatalba lépő új magyar kormánnyal közöse, legyen szó az ukrajnai hitelről vagy a helyreállítási forrásokról.
Tárgyalásokat kezdeményez Nicușor Dan államfő a koalíciós pártokkal, hogy a politikai feszültségek ellenére is biztosítsa Románia stratégiai projektjeinek folytatását.
Szerdán és csütörtökön tartják Abu-Dzabiban az orosz–amerikai–ukrán háromoldalú biztonsági csoport megbeszéléseinek második fordulóját – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Az Egyesült Államok, Ukrajna, az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország magas rangú tisztségviselői vasárnap Genfben találkoznak, hogy megvitassák a Washington által nemrég kidolgozott, az ukrajnai háború lezárását célzó tervet.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ is tárgyalásra hívta a szerdán a fővárosban tüntető Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) képviselőit.
„Nem szép dolog”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg az EU-tag Magyarországra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Ukrajnáról – jelentette ki hétfőn Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője.
A Hamász kedden kijelentette, hogy kész megállapodásra jutni a gázai háború befejezéséről Donald Trump elnök terve alapján, de még mindig vannak követelései.
Az igazságügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az egyesült arab emírségekbeli hatóságok megerősítették Horațiu Potra zsoldosvezér és fia, Dorian Potra, valamint egy másik családtagjuk letartóztatását.
Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Cáfolta Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke azokat az értesüléseket amelyek szerint a kormányalakítási tárgyalásokon megszületett volna a megállapodás a pártok között a leendő kormány szerkezetéről.
A szemben álló felek ezer-ezer fős hadifogolycserében állapodtak meg Isztambulban, az orosz-ukrán tárgyalásokon – jelentette be Vlagyimir Megyinszkij, az orosz küldöttség vezetője pénteken, a tárgyalások befejezése után az orosz sajtónak.
Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti majd az ukrajnai rendezésről csütörtökön Isztambulban tárgyaló orosz küldöttséget – közölte szerda késő este a Kreml.