Marcel Ciolacu miniszterelnöknek bevallása szerint nem lenne ellenére, ha legtöbb 300-ra csökkentenék a törvényhozók számát, de kitart amellett, hogy meg kell őrizni a kétkamarás parlamentet.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezére között dőlne el az államfői tisztség sorsa, ha most tartanák az elnökválasztást – derül ki egy friss felmérésből.
Nem esett szó a Klaus Iohannis és közte zajlott beszélgetések során a választási törvény módosításáról, amely lehetővé tenné, hogy az államfő elinduljon a parlamenti választáson – állította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Románia előrelépést tett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás folyamatában, és a jelenlegi ütemet tartani fogja – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Év végéig érvényben marad a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb, RCA) díjának korlátozása.
Egyre fokozódik a koalíciós feszültség, és nyilatkozatháborúhoz vezetett a két koalíciós párt elnökei között a Klaus Iohannis államfő parlamenti választási indulását lehetővé tevő törvénymódosítás körüli vita.
Nicolae Ciucă, a PNL és a szenátus elnöke kedden arra utalt, hogy Marcel Ciolacu, a koalíciós partner PSD elnöke megszegte az ígéretét a Klaus Iohannis államfő választási indulását lehetővé tevő törvénymódosítás kapcsán.
Nagy reményeket fűz Marcel Ciolacu kormányfő a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) leendő, a mesterséges intelligenciára szakosodott kutatóközpontjához, amelyet egy magyar tőkéjű cég épít a kincses városban, és amely jövő év szeptemberére készül el.
Aggodalmának adott hangot Marcel Ciolacu kormányfő szombaton a Kolozsvárra tervezett metró finanszírozása kapcsán azok után, hogy az ország egyik legnagyobb infrastrukturális projektje a jelek szerint elveszítette az uniós forrást.
Elsősorban kampánycélból tett látogatást Kolozsváron szombaton az államelnöki tisztségre pályázó Marcel Ciolacu kormányfő, megtekintve többek között a mesterséges intelligenciára szakosodott kutatóközpontot építkezési munkálatait.
Kampányeszközként, a koalíciós partner PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök elleni támadáshoz használta fel ürügyként Nicolae Ciucă, a PNL elnöke az Európai Unió által az árvízkárok enyhítésére Romániának nyújtott segélyt.
Az alkotmányos jogokat nem szabad korlátozni, az alaptörvény betartása a legfontosabb – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken.
Egyik párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani az év végi parlamenti választások után, kénytelenek lesznek politikai szövetséget kötni – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti koalíció a decemberi parlamenti választásokat követően is megmaradhat, és az államfői tisztség sorsa és a két párt elnöke között dőlhet el.
A nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíja sem csökken az újraszámolás után – közölte a bányászok képviselőivel tartott pénteki találkozója után a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu.
Becslése szerint karácsony előtt, december 23-ig beiktatják az új kormányt.
Románia határozottan elítéli az Izrael elleni terrortámadásokat, és felszólítja az összes érintett felet, hogy járuljon hozzá a biztonság helyreállításához és a tűzszüneti megállapodás megkötéséhez a régióban.
Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt az első helyen fog végezni a közelgő választásokon a többi párttal folytatott versenyben, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan a miniszterelnököt is adja, ha őt választják meg államfővé.