Lengyelország és Románia védelmi együttműködésének fejlesztéséről, a két ország védelmi ipara közötti kapcsolatok erősítéséről, katonai felszerelések közös beszerzéséről állapodtak meg a két ország vezetői.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának körülményei között megnőtt a közép- és kelet-európai régió szerepének jelentősége – jelentette ki kedden Bukarestben Mateusz Morawiecki.
Svédország csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott Nagy-Britanniával Archer típusú tüzérségi rendszerei eladásáról, így London Ukrajnának adományozhatja régebbi típusú, AS-90 önjáró lövegeit.
Lengyelországban komoly tiltakozást váltott ki egy film, amelyet az amerikai tulajdonú TVN24 hírtelevízióban sugároztak Szent II. János Pálról.
A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak – közölte Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter pénteken.
A lehető legmesszebbre kell kitolni az Oroszországot fenyegető határokat Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.
Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel - közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter, aki szerint a művelet célja az elrettentés.
Lengyelország hajlandó harci repülőgépekkel is segíteni Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben, de csak akkor, ha a NATO döntést hoz erről – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.
Engedett a német kormány a fokozódó nemzetközi nyomásnak, és harckocsikat küld az ukránoknak.