Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Románia nem küld harcoló alakulatokat Ukrajnába és nem vezényel katonákat a frontvonalra – szögezte le szerdán a román elnöki hivatal.
Megkezdődött a felszíni, légi és víz alatti fenyegetések észlelésére alkalmas védelmi rendszer telepítése a konstancai katonai kikötőben – jelentette be kedden Mihai Panait altengernagy, a haditengerészet vezérkari főnöke.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Oroszországnak fel kell hagynia azzal, hogy toleráns a vele szomszédos országok azon szándékával szemben, hogy belépjenek a gazdasági-katonai unióba – véli Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma AH-64E Apache harci helikoptereket vezényelt a Romániába a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszpontra.
Nem fognak csökkenni a katonai nyugdíjak, mint ahogyan a katonák fizetése és egyéb juttatásaik sem – jelentette ki szerda este Radu Miruță védelmi miniszter.
Vita robbant ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Radu Miruță védelmi miniszter között, miután előbbi kedden bejelentette: a kormánykoalíció vezetői a rendfenntartó szervek alkalmazottai és a civilek étkezési juttatásának csökkentéséről tárgyalnak.
A megyei hadkiegészítő parancsnokságok teljes egészében a védelmi minisztérium irányítása alá kerülnének 2027. január elsejétől – jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök a Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) szerdai közgyűlésén.
Újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak, itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre fellépjen ezzel a nyílt embervadászattal szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.
Megszavazta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén azt a határozatot, amelyben egy „katonai schengeni övezet” létrehozását javasolják egy esetleges orosz agresszióval szemben.
A román hatóságokat hétfőn értesítették az Egyesült Államok döntéséről, hogy csökkenti az amerikai csapatok létszámát Európában, mindössze két nappal azelőtt, hogy az információt szerdán ismertették az amerikai képviselőház bizottságaival.
Nicușor Dan kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy aláírta a Florentina Ioniță-Radu tábornok tartalékállományba helyezéséről szóló dekrétumot, miután a DNA eljárást indított a központi katonai kórház parancsnoka ellen.
A romániai lakosság csaknem háromnegyede támogatná az önkéntes katonai szolgálat bevezetését – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet friss felméréséből.
Légimentő modulokat szerzett be a román katasztrófavédelem (DSU) a hadsereg szállító repülőgépei számára. Az ország ,,orvosi evakuálási kapacitásának javítását célzó projekt” lezárását hétfőn jelentették be a bukaresti légitámaszponton.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.