Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.
Molière és Martin Crimp A mizantróp című darabjai felhasználásával készült előadás a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban Visky Andrej rendező és Visky Bence dramaturg színpadi változatában – közölte a társulat.
Négy premiert tervez új, immár 40. évadára a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – jelentette be Albu István igazgató.
A magyaroknak a ló nem csupán egy állat, hanem a magyarság több mint 1100 éves szimbóluma, ezért a magyar állam minden segítséget megad a lovas hagyományok ápolásához – hangoztatta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja június 30-án a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkaközössége, ennek ellenére sikeres színházi idényt tudhatnak maguk mögött – közölte a társulat.
Megszűnik a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar – jelentették be a 2018-ban alakult formáció tagjai Facebook-oldalukon. A zenészek más felállásban folytatják.
Lapszámbemutatóval, kiállítással, egyéb meglepetésekkel érkezett a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége Gyergyószentmiklósra, az országos irodalom tantárgyversenyre.
Újabb távhőtámogatásokat utalt ki a bukaresti fejlesztési minisztérium, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely és Temesvár önkormányzatának is jut a pénzkeretből.