Hirdetés
„Megtisztelt” román hősök: ellopták és egy fémlerakatban értékesítették a zilahi román katonai temető emlékművén álló sasszobrot

„Megtisztelt” román hősök: ellopták és egy fémlerakatban értékesítették a zilahi román katonai temető emlékművén álló sasszobrot

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken két Szilágy megyei férfit, aki ellopta a zilahi román katonai temetőben álló emlékművet díszítő bronzsast, és egy fémlerakatban értékesítette.

2023. július 19., szerda

Talicskával tolták a lopott cigarettát Nagykároly utcáin, a rendőrség azóta is keresi őket

Sajátos módon szállította el a lopott holmit a tett helyszínéről három tolvaj Nagykárolyban: talicskába pakolva tolták végig a város utcáin.

Talicskával tolták a lopott cigarettát Nagykároly utcáin, a rendőrség azóta is keresi őket
2023. július 06., csütörtök

Uniós bíróság: megfoszthatók védett státuszuktól azok a menekültek, akik súlyos bűncselekményt követnek el

Az európai uniós tagállamok megfoszthatják védett státuszuktól azokat a menekülteket, akik súlyos bűncselekményeket követnek el, és veszélyt jelentenek a társadalomra nézve – szögezte le az Európai Unió Bírósága csütörtöki határozatában.

Uniós bíróság: megfoszthatók védett státuszuktól azok a menekültek, akik súlyos bűncselekményt követnek el
Hirdetés
2023. július 05., szerda

Ciolacu: ellenőrzések jönnek a romániai idősotthonokban a súlyos visszaélések felfedezése nyomán

Ellenőrzéseket rendeltek el a romániai idősotthonokban – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Ciolacu: ellenőrzések jönnek a romániai idősotthonokban a súlyos visszaélések felfedezése nyomán
2023. július 05., szerda

Kétfajta kábítószert is kimutattak egy munkába igyekvő szatmári rendőr szervezetében

Kábítószer befolyása alatt akart dolgozni egy Szatmár megyei rendőr, akit kollégái kedden buktattak le.

Kétfajta kábítószert is kimutattak egy munkába igyekvő szatmári rendőr szervezetében
Hirdetés
2023. július 03., hétfő

Felelősségre vonná az EU Oroszországot, nemzetközi agressziós bűncselekményekkel foglalkozó központot nyitott

Az EU a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ megnyitásával megerősíti elkötelezettségét amellett, hogy lehetővé tegye az Oroszország Ukrajna elleni háborúja során elkövetett agresszióért felelősök elszámoltatását.

Felelősségre vonná az EU Oroszországot, nemzetközi agressziós bűncselekményekkel foglalkozó központot nyitott
2023. június 23., péntek

A börtönbüntetésnek sincs elrettentő hatása a drogos és részeg sofőrök szemében

Egyre több sofőrről derül ki, hogy alkohol vagy kábítószer befolyásoltsága alatt ül kormánykerékhez. A súlyosabb esetekből törvényszéki tárgyalás lesz. A szakember a nevelésben és a bűncselekmények társadalmi elutasítottságában látja a kivezető utat.

A börtönbüntetésnek sincs elrettentő hatása a drogos és részeg sofőrök szemében
Hirdetés
2023. június 20., kedd

Többek közt emberkereskedelem miatt emelt vádat a román ügyészség a Tate fivérek ellen

Emberkereskedelem és egyéb bűncselekmények miatt vádat emelt kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) négy személy ellen, akik közül ketten brit-amerikai állampolgárságúak.

Többek közt emberkereskedelem miatt emelt vádat a román ügyészség a Tate fivérek ellen
2023. június 20., kedd

A norvég tömeggyilkos tettét akarta másolni honfitársa Budapesten, kommandósok őrizetbe vették

A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogott a múlt héten egy Budapesten élő norvég férfit, aki terrorcselekményre készült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a magyar rendőrség honlapján kedden.

A norvég tömeggyilkos tettét akarta másolni honfitársa Budapesten, kommandósok őrizetbe vették
2023. június 17., szombat

Nagystílű rablóbanda bukott le Temes megyében

Négytagú rablóbanda tagjait vették őrizetbe a Temes megyei rendőr-főkapitányság nyomozói. Idén márciustól több alkalommal is behatoltak cégek raktáraiba, és 130 ezer euró értékű kárt okoztak.

Nagystílű rablóbanda bukott le Temes megyében
2023. május 25., csütörtök

Drogkereskedelem, embercsempészet és más bűncselekmények miatt zajlanak házkutatások több mint 300 helyszínen

Több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást csütörtökön az ügyészek és a rendőrök kábítószer-kereskedelemre, embercsempészetre, kiszolgáltatott személyek kizsákmányolására és számítógépes bűnözésre szakosodott bűnszervezetek felszámolására.

Drogkereskedelem, embercsempészet és más bűncselekmények miatt zajlanak házkutatások több mint 300 helyszínen

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2023. május 12., péntek

Fogyatékkal élőket rabszolgaként dolgoztató személyeket vettek őrizetbe Máramaros megyében

Négy személyt, köztük egy köztisztviselőt vettek őrizetbe a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Máramaros megyei ügyészei fogyatékkal élő emberek kizsákmányolása ügyében.

Fogyatékkal élőket rabszolgaként dolgoztató személyeket vettek őrizetbe Máramaros megyében
Hirdetés
2023. május 06., szombat

Sokan maradtak jogosítvány nélkül gyorshajtás, ittas vezetés vagy éppen drogfogyasztás miatt

A rendőrök 658 járművezetői jogosítványt függesztettek fel az elmúlt nap során, 266-ot a megengedett sebességhatár túllépése miatt – közölte szombaton a Román Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

Sokan maradtak jogosítvány nélkül gyorshajtás, ittas vezetés vagy éppen drogfogyasztás miatt
2023. május 06., szombat

Őrizetbe vették a férfit, aki több mint egy napon keresztül fogva tartotta kislányát

Őrizetbe vette szombaton a rendőrség azt a férfit, aki Chiajnán bántalmazta feleségét, majd több mint egy napon keresztül fogva tartotta ötéves kislányukat.

Őrizetbe vették a férfit, aki több mint egy napon keresztül fogva tartotta kislányát
2023. április 18., kedd

Jelentős károkat okoztak az államnak a törvénysértő eljárások a járvány idején

A világjárvány idején bűncselekménygyanús közbeszerzéseket hajtottak végre, és alapos a gyanú, hogy az államnak jelentős károkat okozó törvénysértések is történtek – derült ki.

Jelentős károkat okoztak az államnak a törvénysértő eljárások a járvány idején
Hirdetés
2023. április 02., vasárnap

Ócskavasüzlet: vádat emeltek a CFR árufuvarozási üzletágának volt vezetői ellen

Vádat emelt a DIICOT az állami vasúttársaság árufuvarozási üzletágának volt vezetői ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valós értéknél alacsonyabb áron adtak el leselejtezett tehervagonokat, több mint 7,5 millió eurós kárt okozva az államnak.

Ócskavasüzlet: vádat emeltek a CFR árufuvarozási üzletágának volt vezetői ellen
2023. március 31., péntek

Lázadásra és zendülésre irányuló összeesküvés miatt körözött amerikai férfit fogtak el Bukarestben

Bukarestben elfogtak egy nemzetközi körözés alatt álló amerikai férfit, akit Kaliforniában és más amerikai államokban 2016 és 2018 között elkövetett, lázadásra és zendülésre irányuló összeesküvés miatt köröztek.

Lázadásra és zendülésre irányuló összeesküvés miatt körözött amerikai férfit fogtak el Bukarestben
Hirdetés
2023. március 31., péntek

„Ez Amerika-ellenes”: Trump potenciális republikánus kihívója is úgy véli, hogy fegyverként használják az igazságszolgáltatást

Vezető amerikai republikánusok határozottan elítélték a Donald Trump volt elnök elleni vádemelést.

„Ez Amerika-ellenes”: Trump potenciális republikánus kihívója is úgy véli, hogy fegyverként használják az igazságszolgáltatást
Hirdetés
Hirdetés