
Fotó: Simion Mechno/Agerpres
Elévülés miatt megszüntette szerdán a bufteai bíróság George Becali perét, amelyben a FCSB labdarúgóklub tulajdonosát választási csalással vádolták.
2023. november 15., 13:382023. november 15., 13:38
A büntető törvénykönyv értelmében a Becali által elkövetett bűntett elévülési ideje öt év, ami idén októberben lejárt.
George Becalit 2015 áprilisában feltételesen szabadlábra helyezték, miután letöltötte egyharmadát 3 év és 6 hónapos börtönbüntetésének, amelyet három büntetőperben kapott. Amikor kiengedték a börtönből, megvonták tőle a választott tisztség betöltésének jogát és a szavazati jogot is.
Ennek ellenére
„Akkor is elmegyek szavazni, ha 40 fok van odakint. Ha kell, négykézláb is elmegyek a népszavazásra. Ez az utóbbi évek legnagyobb akciója Romániában, fontosabb, mint az összes háború. Nemzetünk, gyermekeink és unokáink jövője múlik ezen. Ha nem tesszük egyértelművé, hogy a családot egy férfi és egy nő alkotja, akkor nehéz lesz. Mert szépen lassan megtámadnak minket. Nem most, hanem 20-30 év múlva. A tankönyvekben azt fogják írni, hogy »milyen jó melegnek lenni «. Meg kell mentenünk az országot” – fogalmazott Gigi Becali 2018 októberében.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
szóljon hozzá!