Autópályára zuhant és felrobbant a Nemzeti Gárda katonai helikoptere Alabama államban szerdán, a gépen utazó összes ember életét vesztette.
Gyakorlatozás közben megsérült három katona egy bukaresti gyakorlótéren – közölte a védelmi minisztérium.
Megsérült három gyermek szerdán reggel Arad megyében, miután az iskolabusz, amelyen utaztak, összeütközött egy személyautóval.
Huszonnégy óra leforgása alatt 95 segélyhívás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – közölte a szervezet.
Rendkívül balesetveszélyesek, rengeteg bajt, bosszúságot okozhatnak télvíz idején a takarítatlan, havas, jeges, latyakos, csúszós járdák. A háztulajdonosokat, lakótársulásokat jogszabály kötelezi az ingatlan előtt húzódó járda tisztítására.
A Salvamont hegyimentő szolgálat vasárnapi tájékoztatása szerint az utóbbi 24 órában „aggasztóan sok” esethez riasztották a hegyimentőket.
Halálos baleset történt szerda reggel az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópályán, nagyjából nyolc kilométerre a román–magyar határtól. Személygépkocsi és kamion ütközött, az autó sofőrje életét vesztette.
Közlekedési balesetben vesztette életét egy 17 éves lány vasárnap este a Kolozs megyei Királyhágón. További öt személy könnyű sérüléseket szenvedett.
Az elmúlt 24 órában 17 segélyhívást kapott az országos hegyimentő-szolgálat.
Tavaly januártól szeptemberig 3249 személy sérült meg munkavégzés közben Romániában, 527-tel kevesebben, mint 2021 első kilenc hónapjában – derül ki a bukaresti munkaügyi minisztérium szerdán közzétett adataiból.
Kóbor kutyák martak meg halálosan egy bukaresti nőt kocogás közben. A tragikus baleseteket annak ellenére sem tudják megelőzni a romániai hatóságok, hogy megfelelő jogszabályok vannak a kóbor kutyák elaltatására.
Egy óra leforgása alatt két vasúti baleset is történt péntek délután Brassó megyében; az egyikben egy férfi a helyszínen életét vesztette.
Fulladás okozta a Dél- Jilţ szénbányában kedden történt baleset három áldozatának halálát – állapította meg a Gorj megyei törvényszéki orvostani szolgálat.
Meghalt egy 17 éves fiú, egy 21 éves fiatalember pedig súlyosan megsérült, miután szerda este egy moped és egy személygépkocsi frontálisan ütközött az 1-es országúton, Vesztény (Veştem) közelében.
Eszméletlen állapotban szállítottak kórházba Kolozs megyében egy 10 éves kisfiút és egy 35 éves nőt, miután felborultak autójukkal. A baleset csütörtök reggel történt Felsőkosály (Rugăşeşti) településen.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter kéri az Olténiai Energetikai Komplexum keretében a Jilţ külszíni bánya tevékenységéért felelős három igazgató leváltását.
Halálos áldozatokat is követelő baleset történt egy Gorj megyei külszíni bányában.
Hét román állampolgár sérült meg az olaszországi Padova közelében történt buszbalesetben, egyikük sincs élete sincs veszélyben – közölte hétfő este a román külügyminisztérium. A sérülteket egy közeli kórházba szállították.