Az elmúlt napokban közzétett közvélemény-kutatási eredményekhez hasonlóan az INSOMAR tegnap ismertetett felmérése szerint is a Demokrata Pártnak (PD) lenne a legnagyobb támogatottsága – a szavazatok 41 százaléka –, ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának.
A második helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) végezne 18 százalékkal, majd következik a Nemzeti Librális Párt (PNL) 12 százalékkal és az Új Generáció Kereszténydemokrata Párt...
Több százan kísérték utolsó útjára a Dâmboviţa megyei Mătăsarun az Afganisztánban elesett Aurel Marcu altisztet. A katonai tiszteletadással egybekötött temetési szertartást több mint egy tucat pap folytatta le. Marcu csütörtökön Zabul tartományban vesztette életét, amikor a csapatszállítót, amelyben utazott, egy házi készítésű pokolgép a levegőbe repítette. Traian Băsescu államfő post-mortem alhadnaggyá léptette elő az elhunytat, illetve Románia...
Jobbközép Pólus néven pártszövetséget hozott létre a hétvégén a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) és a Népi Akció (AP). Az új politikai projekt programját a három párt elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu, Marian Miluţ és Emil Constantinescu ismertette szombaton a temesvári operaházban, miután az utóbbi hónapok során több alkalommal is egyeztettek a Jobbközép Pólus létrehozásáról.
Öten meghaltak, több száz lakóház megrongálódott az öt megyét érintő áradások során
Öt ember életét vesztette, egy eltűnt, több mint félezer lakóház tönkrement, közel ezer személy pedig földönfutóvá vált az ország keleti felét sújtó katasztrofális áradások során. Az özönvízszerű esőzések miatt megáradt folyók több települést elszigeteltek a külvilágtól Moldvában,
Elhamarkodottnak nevezte Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök a szenátus határozatát, amelynek értelmében az államnak kell finanszíroznia a Nemzet Megváltásának Katedrálisának megépítését Bukarestben. „A kormány hozzájárulhat anyagilag az építkezéshez, de világi államban élünk, és Európában sehol sem a kormány feladata a templomok építése. Romániában az ortodoxok mellett katolikusok, görög katolikusok és protestánsok is élnek.
Lemondott csütörtökön szenátori mandátumáról Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke (képünkön). „Nem maradhat szenátor az ember, ha nem képes teljesíteni azokat a vállalásokat, amelyeket megválasztásakor tett” – jelentette ki a politikus. Rámutatott, bár hibát követett el, amikor úgy döntött, szenátor lesz, nem hagyhatja figyelmen kívül a közötte és a választók között kialakult jó viszonyt, így politikai tevékenységét nem fejezi be.
Az EB-elnök szerint belügy a régiók átszabása
Elégedettségének adott hangot Románia eddigi reformeredményeivel kapcsolatban Jose Manuel Durrao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke. Barroso a Nagyszebenben zajló 3. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: az EB elégedett az eddigi eredményekkel, viszont felhívta a román hatóságok figyelmét a reformok folytatásának jelentőségére.
Kettős célt követ a Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványa, nyilatkozta Mircea Geoană pártelnök a Cotidianul napilapnak. Elsődleges célja a Tăriceanu kormányfő vezette liberálisokkal való mihamarabbi rövid távú együttműködés kialakítása, míg a második célt hosszabb távra gondolták ki, és a Demokrata Pártot célozza, mivel ez a két politikai alakulat, amelyekkel valamely koalíciós szerkezet elképzelhető.
Génmódosított kukorica miatt fújtak riadót a környezetvédők
Greenpeace aktivisták tegnap reggel karantén alá vették a Duna-deltában található Brăila szigetét az ott talált illegális génmódosított szója- és kukoricaültetvények miatt. A szervezet követelte a román kormánytól és az Európai Bizottságtól, hogy azonnal számolják fel,
Sem a demokraták, sem a liberálisok nem hajlandók tárgyalni a szociáldemokratákkal
Merev elutasításra talált tegnap az a két elképzelés, amely a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőségének és parlamenti frakcióinak keddi megbeszélésén körvonalazódott. Mint arról tájékoztattunk, Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata parlamenti képviselő azt javasolta, hogy pártja kössön hosszú távú egyezséget a liberálisokkal, Dan Nica képviselő pedig a Demokrata Párttal...
Nem nyugszik bele az elmarasztaló döntésbe Bukarest
A Dick Marty által a CIA titkos börtöneiről készített jelentés újratárgyalását kezdeményezi az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének román delegációja. Erről tegnap egyhangúlag döntöttek a testület tagjai. “A delegáció tagjai úgy határoztak, a következő ülésszakban beadványt nyújtunk be, amelyben szorgalmazzuk, hogy a jogi bizottság ismét foglalkozzék a Marty-jelentéssel.
Szerkezetváltást sürget a közszolgálati televízió elnöke
Közel kilencmilliós hiánnyal zárta az első félévet a Román Televízió (TVR), az év végéig pedig várhatóan összesen 18 vagy 19 milliós veszteség várható a csatorna korábban vállalt kötelezettségei miatt – jelentette be tegnap a köztelevízió ideiglenes elnök-vezérigazgatója, Alexandru Sassu a képviselőház művelődési bizottsága előtti meghallgatáson,
Vita taámadt az RMDSZ és a Konzervatív Párt között
Az RMDSZ nem kötötte feltételekhez a Konzervatív Párt (PC) törvénytervezeteinek támogatását – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor. A képviselőház háznagya Dan Voiculescu PC-elnök vádjára reagált, aki szerint a szövetség nyomást gyakorolt a konzervatívokra, hogy vonják vissza a tanügyi törvényt módosító javaslataikat.
A PSD a bírálatok ellenére is bizalmi szavazást kér a kormány ellen a parlamentben
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői az alakulaton belül megnyilvánuló ellenvélemények hatására sem kívánnak változtatni a párt irányító testületeinek korábbi döntésén, és benyújtják a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
Az RMDSZ az IMAS felmérése szerint sem jutna be a törvényhozásba
Újabb közvélemény-kutató intézet hozott nyilvánosságra olyan adatokat, amelyek szerint az RMDSZ nem jutna be a törvényhozásba, ha most rendeznék a választásokat. Az IMAS tegnap közzétett felmérése szerint a magyar érdekvédelmi szervezet csupán a szavazatok négy százalékát gyűjtené öszsze, és ezzel nem érné el a parlamenti küszöböt.
A konzervatívok tervezeteit támogatja az RMDSZ
A Konzervatív Párt (PC) két törvénytervezetét is támogatja az RMDSZ – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnap, miután találkozott Dan Voiculescuval, a PC elnökével. Az egyik tervezet az államosított és visszaigényelt ingatlanokat bérlő személyek támogatására vonatkozik, míg a másik az újra befektetett nyereség adómentességét vezetné be.
Kijev szerint Románia illegálisan ad állampolgárságot
Újabb fordulatot vett az utóbbi időszakban elhidegülni látszó ukrán–román diplomáciai viszony. Ukrán politikusok egy csoportja azzal vádolja a román államot, hogy ukrán állampolgárok tízezreinek, sőt százezreinek ad törvényellenes módon román állampolgárságot, jelentette ki Traian Sebastian Hristea, Románia kijevi nagykövete
Szabó Ilona az RMDSZ legújabb szenátora
Csütörtökön teszi le a hivatali esküt Szabó Ilona, aki a júliusban alkotmánybírává kinevezett Puskás Bálint megüresedett helyét veszi át a felsőházban. A szenátus jogi bizottsága tegnap jóváhagyta Szabó mandátumát. Az új Kovászna megyei szenátor 1990-től tagja az RMDSZ-nek, a 2004-es parlamenti választásokon pedig a harmadik helyen indult a szövetség felsőházi jelöltlistáján.