A homoszexuálisok közötti házasság lehetővé tételét követeli a Human Rights Watch
Az azonos neműek házasságának lehetővé tételét követeli a Human Rights Watch (HRW) a román szenátushoz, az igazságügyi miniszterhez, valamint az államelnökhöz eljuttatott levelében. A nemzetközi jogvédő szervezet felkéri a címzetteket, hogy utasítsák el a családi törvénykönyv azon módosításait, melyek megtiltják az azonos neműek közötti házasságot.
Az államfő egyszer elutasíthatja egy miniszter kinevezését, a kormánynak másvalakit kell jelölnie az igazságügyi tárca élére
Végleg elbúcsúzhat a liberális Norica Nicolai az igazságügyi miniszteri tisztség elfoglalásának reményétől, miután az alkotmánybíróság csütörtökön szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy az államfő egyszer, kellőképpen megindokolva elutasíthatja egy miniszter kinevezését, a kormányfőnek pedig ebben az esetben más...
Újabb vita körvonalazódik az államfő és a kormány tagjai között, ezúttal annak kapcsán, hogy melyik intézménynek kell jóváhagynia Románia részvételét az Európai Unió csádi katonai missziójában. Hivatalos körökből kiszivárgott információk szerint Traian Băsescu elnök „meglepetéssel értesült” Teodor Meleşcanu védelmi miniszter és Adrian Cioroianu külügyminiszter „teljesen komolytalan” hozzáállásáról, miután a két tárcavezető a tavalyi év...
Nincs alkotmányossági konfliktus a kormány és a CSAT között
Az alkotmánybíróság csütörtökön testületileg úgy döntött: nincs alkotmányossági konfliktus a Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) és a kormány között a kabinet által elfogadott két sürgősségi rendelettel kapcsolatban. A taláros testülethez Traian Băsescu államfő nyújtott be keresetet a kabinet által elfogadott két jogszabály alkotmányosságát vitatva.
Az Alkotmánybírósághoz fordul Lidia Bărbulescu, a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke (képünkön) az ügyészség és a parlament közötti konfliktus miatt, amely az egykori és jelenleg tisztségben lévő, de szenátori vagy képviselői mandátummal is rendelkező miniszterek elleni bűnvádi eljárások miatt robbant ki. A hivatalába nemrég beiktatott CSM-elnök Románia főügyésze, Laura Codruţa Kövesi kérésére döntött, hogy a taláros testülethez...
Drogkereskedő nagymamát vettek őrizetbe
Két és fél kilogramm heroint, valamint más kábítószereket talált a rendőrség csütörtök hajnalban két bukaresti nő lakásában. A hatóságok házkutatás során leltek rá a drogokra. A lefülelt kereskedők egyike hetvenéves, és az egyik romaklán ismert tagja, és ez volt az első eset, hogy a rendőrség kezére jutott. A másik nő, akinek lakásán a jelentősebb menynyiséget megtalálták, már ült börtönben...
Csökkenhet az alapélelmiszerek TVA-ja
Megszavazta a szenátus tegnap azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adója (TVA) 19-ről 5 százalékra csökkenne. A jogszabálytervezet – amelyet öt szociáldemokrata honatya nyújtott be – egyúttal adómentesítené az 1500 alatti nyugdíjakat, ugyanakkor emelné a luxuscikkekre és a dohányárura, illetve egyéb egészségkárosító termékekre kirótt jövedéki adó mértékét.
Szűkebb hatáskörrel tovább működhet az átvilágító testület
A kormány tegnapi ülésén a kabinet tagjai jóváhagyták azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely biztosítja, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tovább működhessen, miután az Alkotmánybíróság a múlt héten teljes egészében alkotmányellenesnek minősítette a testületre vonatkozó törvényt. A tegnap elfogadott jogszabály, amelynek kidolgozásában figyelembe...
Perrel és sztrájkkal fenyegetőznek a szakszervezetek
A tanügyi és egészségügyi szakszervezetek után a közhivatalnokokat tömörítő Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FNSA) vezetősége is tiltakozó akciók szervezése mellett döntött, miután a szövetség tagjai elfogadhatatlannak minősítették a kormány béremelési javaslatát – derül ki a FNSA tegnap kiadott közleményéből. A szövetség vezetősége a napokban dönt a tiltakozó akciók...
A korrupcióellenes ügyészek kihallgatták Decebal Traian Remeşt
Kihallgatták tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) Decebal Traian Remeşt (képünkön), aki ellen hivatali befolyással való viszszaélés miatt indult bűnvádi eljárás. A DNA-hoz az ügyvédje társaságában érkező egykori miniszter sem kihallgatása előtt, sem utána nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.
A Remeş – és hét másik egykori és jelenlegi miniszter – elleni bűnvádi...
Az RMDSZ csak az arányos képviseleti rendszert támogatja
A parlamenti pártok módosíthatják a kormány választási törvényének alkotmányellenes cikkelyeit, de az is elképzelhető, hogy egy teljesen új jogszabályt dolgoznak ki, közölte kedden este Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Egyesület (APD) elnöke. Az egyesület székházában a választási reformról tanácskoztak a pártok képviselői, miután az Alkotmánybíróság tavaly decemberben az alaptörvénnyel...
A PD-L a regisztrációs adó eltörlését kéri egyszerű indítványában
Ballépéssel indult a demokrata-liberálisok (PD-L) parlamenti fellépése a regisztrációs adó ellen, ugyanis az általuk tegnap a képviselőházban benyújtott egyszerű indítványt Bogdan Olteanu házelnök (képünkön) formai okokból visszaküldte a PD-L-frakciónak.
A képviselőház liberális elnöke arra hivatkozva utasította el az Emil Boc vezette alakulat egyszerű indítványát, hogy a...
Kötelezték a védelmi minisztériumot a Ceauşescu-holttestek hollétének bizonyítására
A Bukaresti Törvényszék tegnap arra kötelezte a védelmi minisztériumot, hogy bizonyítsa dokumentumokkal, hol nyugszik Nicolae Ceauşescu exdiktátor és felesége, Elena. A nem jogerős, tizenöt napon belül megfellebbezhető ítélet abban a több éve húzódó perben született, amelyet Zoe Ceauşescu, a diktátor házaspár néhai lánya indított a román állam ellen, követelve...
Jóváhagyta a szenátus állandó bizottsága, hogy a törvényhozás alkotmánybírósági véleményezést kérjen abban a kérdésben: indítható-e bűnvádi eljárás olyan jelenlegi vagy volt miniszterek ellen, akik parlamenti képviselői mandátummal is rendelkeznek. A keresetben azt kérik a taláros testülettől, tisztázza, fennáll-e alkotmányos konfliktus az államfő, a Legfőbb Ügyészség és az igazságügyi tárca, illetve a törvényhozás között.
Kétszer több román katona megy idén külföldre
Több mint háromezer román katonát küldene Traian Băsescu államfő különböző külföldi katonai színterekre, 175 rendőrt és csendőrt pedig Koszovóba. A tegnap a parlamentnek küldött levelében az elnök kéri, hogy a törvényhozás hagyja jóvá kérését, közölte Ioan Stan, a szenátus háznagya. Az államfő a nemzetközi szervezetek kérésére jóváhagyta, hogy Románia idén összesen 3283 román katonával vegyen...
Elviekben egyetértenek a kormányfőnek az állami vasúttársaság átszervezésére vonatkozó javaslatával
Eredménytelenül ért véget tegnap a Ludovic Orban szállításügyi miniszter és a vasúti szakszervezetek képviselői közötti tárgyalás, amelyen az ágazatban idén tervezett béremeléssel, valamint a szakmai felkészítésről szóló európai uniós előírások alkalmazásával kapcsolatosan egyeztettek a felek. A szállításügyi minisztériumnál megszervezett...
Az uniós reformszerződés ratifikálása előtt a francia elnök is felszólalt a román parlamentben
Románia rendkívül lojális partnerként fogadja majd az Európai Unió (EU) döntését, ám nem ismeri el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét – ismételte meg Traian Băsescu államfő a jelenleg jogilag még Szerbiához tartozó, túlnyomó többségben albánok lakta tartomány önállósodásával kapcsolatos román álláspontot Nicolas Sarkozy francia...
Kormányhatározat gondoskodik majd arról, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) az alkotmányos kifogások orvoslásáig tovább működhessen – jelentette be tegnap Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő a testület tagjaival való találkozóját követően. A miniszterelnök elmondta, a kabinet hamarosan sürgősségi kormányrendeletet bocsát ki a CNSAS működésével kapcsolatosan felmerült alkotmányossági problémák rendezésére.