Hirdetés

Zuhanórepülésben az USL, növekvőben a PDL és a PP-DD

Óriásit zuhant két hónap alatt a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) népszerűsége: a pártszövetség június óta tíz százalékot veszített támogatottságából a Traian Băsescu államfő menesztését célzó, végül kudarcba fulladt erőfeszítései nyomán – derül ki az IMAS közvélemény-kutató kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.

Balogh Levente

2012. szeptember 04., 11:572012. szeptember 04., 11:57

Az Adevărul című bukaresti napilap megrendelésére készített kutatás szerint az USL augusztusban 57,1 állt, amivel ugyan még mindig toronymagasan vezet, és ha most lennének a választások, abszolút többséget szerezne a parlamentben, azonban a júniusi 66,6 százalékhoz képest mégis jelentős népszerűségvesztés. A szövetség júliusban 61,4 százalékon állt.

Az USL mögött második helyen a Demokrata-Liberális Párt (PDL) áll 17,8 százalékkal, harmadik a bulvártévé-tulajdonos Dan Diaconescu Nép Pártja (PP-DD) 14,1 százalékkal, míg az RMDSZ 5,8 százalékon áll.

Ezzel a parlamentbe bejutó pártok sora véget is ér. A Nagy-Románia Párt (PRM) 3, az Új Generáció Párt (PNG) 0,6, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) pedig 0,3 százalékon áll, utóbbi parlamenti szereplését azonban biztosíthatja az USL-lel kötött megállapodás.

Az elmúlt hónapok nyertese egyértelműen a kormányzás lehetőségét április végén elveszítő PDL, amely a júniusi 12,7 százalék után most emelkedő pályára állt. Növelte népszerűségét a PP-DD is, amelyet júliusban még csupán a választók 10 százaléka támogatott.

A PP-DD szereplése egyébként az USL-t is aggasztja, Victor Ponta kormányfő hétfőn egyenesen úgy vélekedett, hogy a december 9-i választásokat követően nem a PDL, hanem a PP-DD lesz a legnagyobb ellenzéki párt.

Victor Ponta derűlátó
Derűlátóan nyilatkozott Victor Ponta kormányfő az USL pártszövetség választási esélyeiről. A miniszterelnök hétfőn úgy vélte, ha az USL december 9-én 50 százaléknyi plusz egy voksot szerez, továbbra is ő marad a kormányfő. Közölte, ha az USL mégsem szerez 50 százaléknyi plusz egy voksot, akkor vagy más pártokkal alakít kormánytöbbséget – a PDL kivételével –, vagy a PDL alakíthat koalíciót. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az USL abszolút többséget szerez majd a parlamentben.

Az RMDSZ kisebb csökkenést könyvelhet el júliushoz képest, amikor 6,2 százalékos volt a szövetség támogatottsága. Hogy az RMDSZ-en belül aggódva várják a választásokat, az Frunda György hétfői nyilatkozatából derül ki: a szenátor szerint előbb-utóbb a PDL-hez hasonlóan az RMDSZ-nek is fizetnie kell a kormányon eltöltött évekért, ezért aggódik, hogy képesek lesznek-e elérni az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Szintén ezen a héten egyébként a CCSB közvélemény-kutató is kiadta augusztusi felmérésének eredményeit. Az USL-közeli Jurnalul Naţional számára készített kutatásban az USL az IMAS által mértnél jobban, 62 százalékon áll. A második itt is a PDL 18 százalékkal, a harmadik a PPDD (8 százalék), és az utolsó bejutó itt is az RMDSZ, amelyet a CCSB 6 százalékra taksál. Múlt héten rukkolt elő felmérésével a PDL-közeli Evenimentul Zileiben a CSOP, amely az USL-t 50 százalékra taksálja, a PDL szerinte 22 százalékon áll, a PPDD 13-on, az RMDSZ pedig 5-ön.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés