2011. március 28., 16:382011. március 28., 16:38
Minderről maga Geoană beszélt az amerikai nagykövetnek később, hozzátéve: ha a PSD-ben megtudnák, hogy találkozott az elnökkel, „megölnék”. Az államfővel folytatott megbeszélés során Geoană állítólag megpróbált kompromisszumra jutni politikai ellenfelével, hogy az ellenzéknek mégse kelljen őt felfüggesztenie tisztségéből. Ennek feltételeként Geoană azt szabta, hogy Băsescu nyilvánosan kérjen bocsánatot, amiért – bár jó szándék vezérelte – néha túllőtt a célon; az államfőnek emellett garantálnia kellett volna, hogy megértette a parlament üzenetét, és hogy a továbbiakban nem hagyja figyelmen kívül a törvényhozás álláspontját. A PSD emellett egy nagy nemzeti tervezetet is elfogadtatott volna az elnökkel.
Más táviratokból egyébként az is kiderül, hogy a PSD másik erős embere, Viorel Hrebenciuc a PDL egyik vezető politikusával, Elena Udreával találkozott ugyancsak azzal a céllal, hogy megpróbáljanak még a felfüggesztésről szóló szavazás előtt megállapodásra jutni – sikertelenül.
Mint ismeretes, az államfő felfüggesztéséről szóló parlamenti döntés nyomán kiírt népszavazáson a szavazatukat leadók elsöprő többsége Băsescu hivatalban maradására voksolt.
Egy másik táviratból az derül ki, hogy Geoană és Băsescu feszült hangvételű vitát folytatott az Adrian Năstase volt PSD-s kormányfő ellen zajló igazságszolgáltatási eljárás kapcsán. A Cătălin Macoveitől, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elnökétől származó információ szerint az államfő azzal fenyegette az ellenzéki párt elnökét, hogy nyilvánosságra hozza a vádiratokat, amelyekből kiderül, hogy saját párttársai jelentették fel Năstasét. Szintén egy követségi üzenet tért ki arra, hogy Nicholas Taubman korábbi amerikai nagykövet szerint Călin Popescu-Tăriceanu volt nemzeti liberális párti miniszterelnök „az oroszok embere” volt.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!