Voiculescu az átvilágítók előtt

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Ellentmondó nyilatkozatok a szekusdossziék kapcsán „Nem jelentek meg új elemek a Szekuritátéval való állítólagos együttműködésemmel kapcsolatban. Továbbra is az érvényes, amit tizenhat éve mondok: nem voltam szekustiszt” – jelentette ki Dan Voiculescu.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. június 14., 00:002006. június 14., 00:00

A Konzervatív Párt (PC) elnökét és kormányfőhelyettes-jelöltjét tegnap saját kérésére hallgatta meg az átvilágítótestület (CNSAS), miután nemrég arra kérte a kormányfőt és az államelnököt, hogy addig ne jelöljék, illetve nevezzék ki államminiszterré, amíg a CNSAS nem zárja le a személyével kapcsolatos vizsgálódást. A meghallgatás után Voiculescu azt nyilatkozta, a testület korábban többször is megerősítette, hogy nem volt a Szekuritáté tisztje, és nem is működött együtt az egykori politikai rendőrséggel. A több mint kétórás meghallgatás során az átvilágítók a régi, eddig is ismert tényekről érdeklődtek, akárcsak legutóbb – mondta Voiculescu.
A politikus nyilatkozatának ellentmond Cazimir Ionescu, a CNSAS szóvivőjének kijelentése, miszerint a PC-elnök dossziéja kapcsán indított gyorsított átvilágítási eljárás során új elemek kerültek elő, amelyeket a tegnapi meghallgatás során tudomására is hoztak. Két új dossziéról van szó, amelynek titkosítását néhány nappal korábban oldottak fel, és amelyek a hírszerzéstől (SRI) kerültek át az átvilágítótestülethez – mondta el Ionescu, aki szerint az iratcsomók nem tartalmaznak olyan elemeket, amelyek eddigi titkosításukat indokolnák. Hasonlóképpen nyilatkozott Mircea Dinescu, a CNSAS vezetőségének tagja is, aki szerint az új dossziék két évvel korábban is tanulmányozhatók lehettek volna, amikor a testület a rendelkezésére álló adatok alapján igazolta, hogy Voiculescu nem működött együtt a politikai rendőrséggel. Később a PC elnöke is elismerte, hogy a meghallgatáson két új, személyével kapcsolatos dossziét ismertettek vele, ám az iratcsomók szerinte nem szolgálnak új elemekkel állítólagos szekusmúltjával kapcsolatban, és azt sem tudja, eddig miért voltak titkosak a dossziék. A PC elnöke arra kérte a CNSAS tagjait, hogy vizsgáljanak át minden rá vonatkozó dokumentumot, hogy „ez az álprobléma egyszer s mindenkorra megoldódjék”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni