2013. április 17., 21:002013. április 17., 21:00
A médiamogul – akiről jogerős bírósági ítélet is kimondja, hogy 1989 előtt együttműködött a Szekuritátéval – a román közszolgálati televízió kedd esti műsorában arról beszélt: csalódott, hogy két ízben – 2007-ben és tavaly – sem sikerült elmozdítani tisztségéből az államfőt, de megjegyezte: ha Băsescu alkotmányt sért, akkor újabb felfüggesztési eljárás várható.
Konkrétumként megjegyezte: amenynyiben az államfő az ortodox húsvétot követően népszerűsíteni kezdi az általa megálmodott, a jobboldal megújítását célzó Népi Mozgalom Alapítványt, az maga után vonhatja a menesztési eljárás beindítását. „Az államfőnek nem szabad politikai tevékenységet folytatnia” – indokolt Voiculescu. Megjegyezte ugyanakkor, hogy amennyiben Băsescu hagyja, hogy Victor Ponta kormányfő „véghezvigye fontos küldetését”, akkor a helyén maradhat. Voiculescu egyúttal azzal vádolta meg az államfőt, hogy kísérleti tengerimalacként használta az ország népét, meg akarta mutatni a Nyugatnak, hogy a gazdasági problémákra megoldást jelent a bér- és nyugdíjcsökkentés és az egyéb megszorító intézkedések, ezért állt mellé Angela Merkel német kancellár, aki – Voiculescu szerint – követendő példaként állította Európa elé Băsescut. Mint ismeretes, a Voiculescu által alapított PC népszerűsége rendszerint a 2 százalékot sem éri el, de más pártokkal – korábban a Szociáldemokrata Párttal, jelenleg a Nemzeti Liberális Párttal – szövetségben bejutott a törvényhozásba. A Voiculescu tulajdonában levő napilap és a televíziócsatornák a jelenlegi kormány legfőbb támogatói, illetve az államfő legvehemensebb bírálói.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.