2011. augusztus 02., 07:352011. augusztus 02., 07:35
A felmérések szerint mintegy egyszázalékos támogatottságnak örvendő, de szövetségi politikája révén parlamenti pártként tevékenykedő zsebpárt médiamogulként ismert alapítója, korábbi elnöke – akinek esetében jogerős bírósági ítélet erősíti meg, hogy a rendszerváltás előtt a Szekuritáté besúgója volt – azt szeretné, ha az új alaptörvény lehetővé tenné a felfüggesztési eljárás beindítását abban az esetben, ha egymillió szavazati joggal rendelkező állampolgár kezdeményezi azt, egyúttal megkétszerezné a közhivatalt betöltő személyek által elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit.
A politikus mindezt azért szeretné, hogy az alkotmány biztosítsa az állampolgárok számára az intézmények fölötti ellenőrzést. Emellett a korrupció elleni küzdelmet és a polgárok életének, biztonságának és egészségének védelmét is szeretné hatékonyabbá tenni. Voiculescu mindennek érdekében aláírásgyűjtést kezdeményezne. „A nép hangját meg kell hallani. A polgárok életének, biztonságának és egészségének védelme érdekében azt javaslom, hogy a gyilkosság, drogkereskedelem és pedofília esetében a maximális büntetés a tényleges életfogytiglan legyen” – jelentette ki tegnap. A politikus kezdeményezését azzal indokolta, hogy fel kell rázni a „csendes Romániát, amely eddig csendben szenvedett, folyton a vesztesek közé tartozott, megalázták, elfelejtették és feláldozták”. Szerinte az országot mindeddig felelőtlenül kormányozták, az életszínvonal csökkent, az államfő pedig ahelyett, hogy biztosította volna a közintézmények hatékony működését, súlyosan vétett ezen kötelezettsége ellen, amikor folyamatosan támadta az olyan alapvető állami intézményeket, mint a legfelsőbb bíróság, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács vagy a parlament.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!