
2011. április 29., 12:502011. április 29., 12:50
Sorin Ovidiu Vântuval együtt bizalmasát, Cezar Ion Iliét is vizsgálati fogságba helyezték, mindkettőjüket zsarolással és fenyegetéssel gyanúsítják.
Vântut ez ügyben először április 22-én vették őrizetbe, egy nappal később azonban a bíróság szabadlábra helyezte. Az üzletembert a Realitatea Media tröszt menedzselésével megbízott Sebastian Ghiţă üzletember, az Asesoft részvénytársaság vezetője jelentette fel. Az Asesoft közleménye szerint Vântu üzlettársaival együtt a menedzsmentszerződést akarta zsarolás útján módosítani azért, hogy beleszólása legyen a műsorok szerkesztésébe, egyúttal állítólag 150 ezer eurót is követelt Ghiţától.
A két gyanúsítottat tetten érték, amikor átvették a megzsarolt üzletembertől azt a 150 ezer eurót, amelyet azért követelt tőle, hogy meghagyja a Realitatea televízió élén. Ghiţă ugyanakkor már korábban egyeztetett az ügyészekkel, akik megjelölték a bankjegyeket.
A Vântu és Ghiţă közötti ellentét már több mint egy hónapja valóságos háborúvá fajult. A Romániát keményen sújtó gazdasági válság nyomán ugyanis Vîntu korábban eladta vagy felszámolta a főként nyomtatásban megjelenő kiadványait, és kizárólag a hírtelevízióra összpontosított. A médiamágnás azonban így sem tudta elkerülni a birtokában lévő Realitatea hírtelevízió eladósodását, így tavaly mentő ötletként bérbe adta az intézmény irányítását, amit a Sebastian Ghiţă fiatal üzletember által vezetett Asesoft cég vett át.
Ez utóbbi 20 millió euróval szállt be az üzletbe azzal a reménnyel, hogy nyereségessé teszi a televíziót. A tavaly év végén megkötött üzlet azonban nem tűnt tartósnak, hiszen már az év első hónapjaiban elmérgesedett a viszony a televízió tulajdonosi köre és a médiaintézmény irányításért felelős Ghiţă között. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor a Realitatea új vezetősége egyik napról a másikra letiltotta a televízió két sztárújságírójának műsorát. Vântu cenzúra alkalmazásával és hozzá nem értéssel vádolta meg Ghiţát.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!