2013. április 14., 21:232013. április 14., 21:23
Cernea francia mintára képzeli el a hazai homoszexuálisok közötti viszony legalizálását, miután a párizsi nemzetgyűlés – heves tiltakozások közepette – februárban elfogadta az azonos neműek házasságát szabályozó, a kormányzó baloldal által kidolgozott törvényt. A francia parlament felsőháza, a szenátus április elején kezdte megvitatni a törvénytervezetet, amelyben szerepel az örökbefogadás engedélyezése is az azonos nemű párok számára.
„Az általam irányított Zöld Párt támogatja az emberi jogok szavatolását valamennyi állampolgár számára. Úgy véljük, nem szabad hátrányos megkülönböztetésben részesíteni valakit amiatt, mert nő, vagy mert egy nemzeti, illetve szexuális kisebbséghez tartozik” – közölte konstancai választókerületében Remus Cernea, hozzátéve: Európa számos országában hivatalosan elismerték az azonos neműek közötti házasságot vagy élettársi viszonyt.
Cernea bejelentésére reagálva Puiu Haşotti, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora felszólította a PSD-t, vonja meg támogatását a parlamenti képviselőtől. „Remus Cernea enyhén szólva extravagáns figura. Nem róvok én fel semmit a homoszexuálisoknak, mindössze betegeknek tartom őket. A homoszexualitás nem normális állapot, a hasonló emberek közötti kapcsolat nem természetes, úgyhogy ennek a kezdeményezésnek semmi esélye” – nyilatkozta tegnap a Pro Tv-nek a volt kulturális miniszter. Haşotti kijelentésére reagálva Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke közölte, az intézmény egyelőre nem kapott feljelentést az ügyben, emiatt – az előzetes állásfoglalást elkerülendő – nem is kívánja kommentálni. Közben Cristinel Dragomir, a PSD Konstanca megyei szervezetének ügyvezetője elmondta, Cernea már nem is tagja a szociáldemokrata alakulatnak, mert visszairatkozott a Zöld Pártba, így nem tudják megvonni tőle a támogatásukat. Mint ismeretes, Cernea nemrég azzal is kiverte a biztosítékot az USL-ben, hogy kezdeményezte az egyházak állami támogatásának megvonását. A hazai egyházak elutasították a javaslatot, Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke pedig leszögezte: nem ért egyet a kezdeményezéssel, amely nem élvezi az USL támogatását. Cernea egyébként tavaly májustól decemberig a kormányfő tanácsadója volt.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.