
Újabb taktikai húzással próbálja Traian Băsescu államfő késleltetni a parlament által várhatóan ősszel elfogadandó alkotmánymódosításról szóló népszavazást: visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a jogszabályt, amely 50 százalékról 30-ra csökkenti a referendumok érvényességéhez szükséges részvételi arányt.
2013. július 14., 13:122013. július 14., 13:12
2013. július 14., 13:122013. július 14., 13:12
Az elnök indoklása szerint az ily módon megrendezett népszavazások nem biztosítanak kellő reprezentativitást. „Ezt a megoldást alkalmaznák az alkotmánymódosításról, az államfő leváltásáról, az országos érdekeltségű és a helyi ügyekről kiírt népszavazásokon is. Úgy értékeljük, hogy legalább 50 százalék plusz egy fős részvétel nélkül a törvény kezdeményezője által megjelölt arány nem biztosít kellő reprezentativitást ahhoz, hogy a döntés olyan erejű legyen, amely a nép akaratát és szuverenitását tükrözi\" – áll az államfő indoklásában.
Mint arról beszámoltunk, május végén elfogadott törvény értelmében a referendum akkor eredményes, ha a választási névjegyzékben szereplő választópolgárok 30 százaléka részt vesz a népszavazáson, és legalább 25 százalékuk megszavazza a népszavazásra bocsátott témát. A tervezet kormánypárti beterjesztője, a szociáldemokrata párti (PSD) Florin Iordache még a jogszabály májusi vitáján közölte: a módosítás minden népszavazásra érvényes.
Az ellenzék – a PDL, az RMDSZ és a PPDD – ugyanakkor jelezte: alkotmánybírósághoz fordul a módosítás miatt, mivel annak nyomán a helyi népszavazásokon már a polgárok 25 százalékának voksaival leváltható a polgármester vagy a megyei közgyűlés elnöke. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint nem lenne fontos minden népszavazáson 50 százalékos küszöböt alkalmazni, de például az alkotmánymódosításhoz, illetve a polgármesterek vagy megyei közgyűlési elnökök leváltásához túl kevés a 25 százalék.
Végül a PDL fordult a taláros testülethez, amely június végén kimondta: a törvénymódosítás alkotmányos ugyan, de csak akkor, ha hatályba lépése után egy évvel alkalmazzák először. Ezzel megnehezítette a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) dolgát, amely az ily módon leszállított részvételi küszöbbel arra számított, hogy még idén ősszel népszavazáson is elfogadtathatja az általa kitalált alkotmánymódosításokat. Victor Ponta az ítélet nyomán miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a referendumot jobb lenne a jövő év végén esedékes államfőválasztás első fordulójával egyszerre megtartani, mivel akkor már elegendő lesz a 30 százalékos részvételi arány is. Ha nem hívják össze rendkívüli ülésre a törvényhozást, az csupán nyári parlamenti szünet után vitathatja meg és fogadhatja el újra a jogszabályt.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!