2007. április 25., 00:002007. április 25., 00:00
A határozat leszögezi: ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a népszavazás érvénytelen volt – ez abban az esetben fordulhat elő, ha a választópolgároknak kevesebb mint a fele jelenik meg az urnák előtt –, a parlament dönthet arról, hogy Traian Bãsescu visszatér hivatalába, meghosszabbítja tisztségéből való felfüggesztését, vagy újabb népszavazást írnak ki. A honatyák megfogalmazták a kérdést is, amely a szavazólapokon szerepel majd, ebben név szerint is megemlítik Traian Bãsescut. A szavazóknak arra a kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy „Egyetért-e ön Románia államfőjének, Traian Bãsescunak a leváltásával?” A kampány 24 órával a referendum előtt, május 18-án reggel nyolckor ér véget. A parlament létrehozta azt a bizottságot, amelynek feladata ellenőrizni, hogy a sajtóban egyenlő arányban képviseltesse magát a két tábor. A bizottságban a pártok képviselőin kívül az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), a közszolgálati rádió és televízió egy-egy tagja is helyet kap. Az RMDSZ-t Kelemen Hunor képviseli.
A parlamenti ülést rendkívül feszült hangulat jellemezte: előbb a Demokrata Párt (PD) honatyái hagyták el a termet, kifogásolva a Nagy-Románia Párt (PRM) javaslatát, hogy rendezzenek második fordulót, ha a részvétel 50 százalék alatt van. Később a Liberális Demokrata Párt (PLD) honatyái távoztak az ülésről, tiltakozva a szociáldemokrata javaslat ellen, amelyet elfogadott a parlament. Radu Berceanu, a demokraták alelnöke „az alkotmány megerőszakolásának” nevezte a határozatot, majd hozzátette: az új parlamenti többség akár a gravitációs törvényt is képes lenne megváltoztatni azért, hogy eltávolítsák Bãsescut. De nem csak a PSD-javaslat váltott ki éles vitát, hanem a referendum időpontja is. A demokraták kifogásolták, hogy a népszavazás szombatra esik, ami sokak számára munkanap, így csökkentheti a részvételi arányt. Hasonló álláspontra helyezkedtek a nemzeti kisebbségek képviselői is, azzal érvelve, hogy számos vallásban a szombat ünnepnapnak számít, így több felekezet tagjainak tiltott lesz a részvétel. Felmerült az a javaslat is, hogy a referendum kétnapos legyen – a választók így szombaton és vasárnap is voksolhattak volna –, ezt azonban elvetették a honatyák.
F. B.
Markó: a gond a politikai osztállyal van
„Nem szeretnék egyetlen személy elleni vagy melletti kampányt” – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla. Az RMDSZ-elnöke közölte, a szövetség állandó tanácsa ma dönti el, mi lesz az RMDSZ álláspontja a referendumról, szerinte azonban a romániai magyaroknak az az érdekük, hogy a “parlamenti köztársaság mellett” adják le voksukat”. Markó szerint nem egyetlen személlyel van gond Romániában, hanem az egész politikai osztállyal, amelyhez Traian Bãsescu is tartozik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).