
2012. december 17., 11:362012. december 17., 11:36
Az elnöki hivatal közlése szerint a találkozón a parlamenti pártok részéről nem hangzott el más személyi javaslat, így Traian Băsescu aláírta az elnöki rendeletet, amelyben megbízza Pontát kormányalakítással. Victor Pontának az alkotmány szerint tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összeállítsa a kabinet névsorát, bemutassa a kormány programját, majd bizalmat kérjen a parlamenttől.
Ezúttal nem okozott meglepetést Traian Băsescu államfő: a múlt vasárnapi választások nyomán parlamentbe jutott alakulatokkal lefolytatott hétfő délelőtti egyeztetést követően a választásokon kétharmados győzelmet arató kormánykoalíció, a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjét, Victor Ponta eddigi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A jelölés bejelentése előtt, reggel tíz órára összehívott egyeztetés, amelyre a pártok nem külön-külön, hanem az eddigi gyakorlattól eltérően egyszerre kaptak meghívást, alig fél óráig tartott: mint kiderült, csak az USL nevezte meg kormányfőjelöltjét, akit a nem magyar nemzeti kisebbségek 18 fős képviselőházi frakciója is támogatott, ennek nyomán kérte fel délben az elnök kormányalakításra Pontát.
Az egyeztetéseken egyébként az USL tagpártjait az elnökök képviselték a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) kivéve, amelyet Eduard Hellvig főtitkár képviselt, Crin Antonescu pártelnök ugyanis közölte: mivel az államfő egy időben hívta meg az összes parlamenti pártot, nem pedig külön-külön, nem vesz részt a megbeszélésen.
Victor Pontának az alkotmány értelmében tíz nap áll rendelkezésére, hogy megnevezze kormánya tagjait, és bizalmat kérjen számukra a parlamentben. Az új törvényhozás egyébként ma ül össze először.
Ponta kormányalakítással való megbízása annak ellenére sem volt egyértelmű, hogy az USL elsöprő győzelmet aratott, mivel Băsescu államfő még a választások előtt többször is sejteni engedte, hogy nem kívánja a plágiummal gyanúsított szociáldemokrata pártelnököt ismét kormányfővé kinevezni. A hét végén kiszivárgott hírek szerint azonban az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással.
A kormányfő megnevezése után még mindig kérdéses, részt vesz-e az RMDSZ a kormánykoalícióban az USL mellett, vagy nem, és ha igen, milyen formában. Erről várhatóan ma folytatódnak a tárgyalások. Az USL-en belül továbbra is feszültséget gerjeszt, hogy Victor Ponta az RMDSZ kormányszereplését szorgalmazza: meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöksége vasárnap este úgy döntött, semmilyen formában nem hajlandó együttműködni az RMDSZ-szel, és az USL-ből való kilépést is kilátásba helyezték arra az esetre, ha a PSD továbbra is ragaszkodik a magyar szervezet beemeléséhez a kormányba. Mint arról beszámoltunk, a PNL korábban elvileg hajlott volna a koalíciókötésre, azzal a feltétellel, ha az RMDSZ nem akarja módosítani az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát.
Mint ismeretes, Ponta már a múlt vasárnapi urnazárást követően jelezte, hogy az USL elsöprő győzelme ellenére is hajlandó koalícióra lépni az RMDSZ-szel, a PNL részéről viszont már akkor közölték, hogy nem nézik jó szemmel az ajánlatot. Ponta viszont még a hétvégén is azt mondta: akár miniszteri tisztséget is hajlandó biztosítani az RMDSZ-nek.
Ugyanakkor Ponta saját pártjában sem örül mindenki az RMDSZ-szel való koalícióra lépés eshetőségének. Radu Mazăre, Konstanca excentrikus megnyilvánulásairól hírhedt polgármestere úgy nyilatkozott: csak akkor látja indokoltnak, hogy az RMDSZ-t is bevegyék a kormányba, ha Amerika és Európa ehhez a feltételhez köti az országnak járó pénzösszegek folyósítását. Nicuşor Constantinescu, a Kosntanca megyei közgyűlés elnöke szerint nagy hiba lenne az RMDSZ-t bevenni a koalícióba, az csak akkor lenne indokolt, ha az USL nem érte volna el az 50 százalékot a választáson, ráadásul a pártvezetés nem is hatalmazta fel Pontát, hogy ajánlatot tegyen a magyar alakulatnak. Constantinescu úgy vélte, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság néppárti elnöke szabta feltételül Ponta számára, hogy a brüsszeli támogatás fejében vegye be a kormányba a szintén néppárti RMDSZ-t. Egyben azt állította, az RMDSZ az év elején becsapta az USL-t, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanis akkor azt ígérte, hogy a szövetség kilép a Boc-kormányból, azonban végül nem így tett. Marian Oprişan, a Vrancea megyei közgyúlés PSD-s elnöke is közölte, ellenzi az RMDSZ-szel való koalícióra lépést.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.