Hirdetés

Verespatak: tüntetnek a zöldek

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Tiltakozóhullámot váltottak ki Traian Băsescunak a verespataki színesfém-beruházás beindítását, általában pedig a romániai bányaipar újjáélesztését szorgalmazó kijelentései. Szerda este mintegy száz ember tüntetett engedély nélkül Bukarestben az államfő ellen, amiért Korodi Attila, az új környezetvédelmi miniszter beiktatásakor sürgette a döntést a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt ügyében; a csendőrség feloszlatta a tömeget.

Krónika

2012. április 13., 08:082012. április 13., 08:08


Az Egyetem téren gyülekező tüntetők Băsescu lemondását, a bányaprojekt elutasítását követelték, és többek között azt skandálták: „Az ország nem eladó!”, „Sosem leszünk az IMF gyarmata!”. A tiltakozók határozottan ellenezték a fekete-tenger-parti településeken tervezett palagáz-kitermelést, valamint az abrudbányai Cupru Min rézkitermelő vállalat eladását is. A spontán tiltakozó megmozduláson részt vevő Csibi Magor volt európai parlamenti képviselő, a Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund for Nature) romániai programigazgatója elmondta, a tüntetők megpróbáltak az elnöki hivatal elé vonulni, de a csendőrök három teherautója elállta útjukat.

Ekkor szétszóródtak, hogy kisebb csoportokban tegyék meg az utat, de az elnöki hivatal környékét is ellepték a csendőrök, és még a két-három fős csoportokat is igazoltatták. Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu azt kérte Korodi Attilától, hogy vessen véget az időhúzásnak a verespataki bányaprojekt engedélyezése ügyében.

„Azt kérem öntől, hogy amennyiben életképesnek tartja a verespataki beruházást, akkor sürgősen adja ki az engedélyt, ha pedig nem, akkor mondjon nemet a beruházónak, mert minden további aktatologatás rengetegbe fog kerülni Romániának a közelgő perben” – mondta az államfő, akinek nyílt beavatkozása miatt Kolozsváron is bejelentetlen demonstrációt tartottak a Főtéren a verespataki bányanyitás ellenzői és azt kiabálták, „Verespatak az enyém is”, „A hazaárulást aranyban mérik”.

Korodi Attila egyébként beiktatása óta több alkalommal leszögezte: megérti az elnök álláspontját, de neki a környezetvédelmi szabályozás betartása felett kell őrködnie, és az általa átvett minisztériumnak nem kell sietnie az engedélyezési eljárással, mert be kell tartaniuk bizonyos szabályokat. „A minisztérium akkor fogja véleményezni a bányaprojektet, amikor minden procedurális feltétel teljesült” – mondta a zöld tárca éléről a korrupció gyanúja miatt lemondott Borbély László utódja.

Verespatakon a kanadai tőkével alapított Roşia Montană Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját készül megnyitni, ahol ciántechnológiás eljárással akar 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kitermelni. A bányanyitásra a román szakminisztérium eddig nem adott ki környezetvédelmi engedélyt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés