
Véget ért csütörtökön a legfelsőbb bíróságon az Adrian Năstase volt szociáldemokrata kormányfő ellen egy gyanús lakásfelújítás miatt indított per, az úgynevezett Zambaccian-ügy.
2013. december 19., 20:092013. december 19., 20:09
Mint ismeretes, alapfokon Năstasét (képünkön) három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték zsarolás miatt, feleségét hamis vámpapírok felhasználása miatt ugyanilyen büntetéssel sújtották, az őket a vádak szerint megvesztegető Irina Jianut, az építkezési felügyelet volt vezetőjét pedig három év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.
A Zambaccian (ebben az utcában található a Năstase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot lakása felújítására azért cserében, hogy Jianut megtartsa tisztségében. A vádirat szerint Năstase 2006-ban, amikor a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját.
Az ügyészek csütörtökön súlyosabb, letöltendő szabadságvesztést kértek, nem csupán zsarolás, hanem megvesztegetés elfogadása miatt is. Az ügyvédek a per alapfokra való visszautalását kérték. Az öttagú bírói testület este közölte: január hatodikán hirdet ítéletet.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!