Hirdetés

Román eredettörténetre hivatkozva védenék a farkasállományt civilek

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

A farkasok védettségi szintjének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kéri a Natura 2000 Szövetség a bukaresti környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumtól – közölte hétfőn a civil összefogás egyik tagszervezete, a WWF Románia.

Krónika

2024. március 04., 16:562024. március 04., 16:56

2024. március 04., 17:012024. március 04., 17:01

A közlemény felidézi, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben kezdeményezte a farkasok nemzetközi státuszának a jelenlegi szigorúan védettről védettre módosítását a megnövekedett populációkra vonatkozó, a tagállamok által szolgáltatott új adatok alapján. Az EB szerint nem lehet már azokra az adatokra támaszkodni, amelyek alapján 1979-ben elfogadták a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló európai egyezményt – írta az MTI.

A természetvédelmi világszervezet romániai irodájának közleménye szerint „semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá” a farkasok védettségi szintjének csökkentését, amelyet szerintük a vadászok és gazdák nyomásának engedve akar Brüsszel bevezetni. Felidézték, hogy

Hirdetés

2006-ban, 2018-ban és 2022-ben a bizonyítékok hiánya miatt utasította el az EB a korábbi hasonló próbálkozásokat. Úgy értékelik: arra sincs bizonyíték, hogy a szelektív, ellenőrzött vadászat hatékony és fenntartható megoldás lenne a populáció szabályozására, a nagyragadozók és az állattartók közötti konfliktusok megelőzésére.

A Mircea Fechet környezetvédelmi miniszterhez címzett levelében a Natura 2000 Szövetség arra hivatkozik, hogy az EU-ban élő 60 millió juhnak mindössze 0,065 százalékát pusztították el farkasok, az állattartók veszteségei pedig alacsonyabbak azokon a területeken, ahol a nagyragadozók jelenléte folyamatos volt, azokhoz képest, ahonnan az elmúlt 50 évben eltűntek és később visszatértek. Az ilyen károkat szerintük a természetes zsákmány elérhetőségét célzó intézkedésekkel lehet megelőzni.

„Nekünk, románoknak gazdag történelmünk van a farkassal való együttélésünkben, amely a hagyományokon és szokásokon alapul, és eredettörténetünk jelképrendszerében is tükröződik: elég, ha a dák zászlóra vagy Róma alapításának legendájára gondolunk. Minden tudományos érv és kollektív lelkiismeretünk is arra szólít fel bennünket, hogy védjük meg ezt a fajt, őrizzük meg a biológiai sokféleséget, és adjunk lehetőséget a következő generációknak, hogy élvezhessék a természet gazdagságát és sokszínűségét” – idézte Orieta Huleát, a WWF Romania igazgatóját a szervezet közleménye.

A marosvásárhelyi Milvus Csoport - Madártani és Természetvédelmi Egyesület egy korábbi tanulmánya szerint a második világháborút követően Románia erdős területein több mint 5000 példányra becsülték a farkasállományt.

Az 50-es években kezdődött szervezett irtás nyomán az állomány a 60-as évek végére mintegy 1500 példányra csökkent. Az északi félteke egykori legelterjedtebb ragadozója, amelyet a legtöbb európai országból teljesen kiirtottak, a fegyvertartási tilalom bevezetése után kezdett ismét elszaporodni Romániában. 1991-ben a méreg használatának teljes betiltása, majd 1993-ban a Berni Egyezmény romániai bevezetése is segítette a farkas és más fajok védelmét.

A jelenlegi becslések szerint a romániai állomány mintegy 3000 példányra tehető. Bár a Conservation Carpathia alapítvány mérése szerint a Déli-Kárpátokban lévő élőhelyeken a farkaspopuláció (100 négyzetkilométeren 2,35 egyedből álló) sűrűsége elmarad az olasz Appennin-hegységben vagy az amerikai Yellowstone-parkban regisztrált adattól, és becslések szerint a romániai farkasok teszik ki az európai állomány mintegy 35 százalékát.

korábban írtuk

A medve és a farkas mellé besettenkedett a sakál is Székelyföldön
A medve és a farkas mellé besettenkedett a sakál is Székelyföldön

Vadászok berkeiben egyre többet hallani arról, hogy Székelyföldön is szaporodóban van a sakál, régebbi nevén a nádi farkas, amely a farkas konkurenseként egyelőre az erdei apróvadállományra pályázik. Kell-e félnünk?

korábban írtuk

A visszajáró medvéket keresték, végül farkassal találták szembe magukat a vadőrök Székelyudvarhely határában
A visszajáró medvéket keresték, végül farkassal találták szembe magukat a vadőrök Székelyudvarhely határában

Jó eséllyel a közelben lévő komposztált hulladék miatt tér vissza a székelyudvarhelyi Éltetőkút utcába egy anyamedve két bocsával. A Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület tagjai befognák és elszállítanák a nagyvadakat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
Hirdetés