Hirdetés

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

miniszter

Ambíciók. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter szerint ki kell bővítenie katonai tartalékait

Fotó: Román védelmi minisztérium/Facebook

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Krónika

2025. szeptember 10., 10:422025. szeptember 10., 10:42

A miniszter a Digi24 csatornának nyilatkozva kedden este kijelentette, hogy a négyhónapos önkéntes katonai szolgálat bevezetésére vonatkozó projektet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) következő ülésén vitatják meg, majd a parlament elé terjesztik.

Moșteanu kifejtette, hogy

Hirdetés

Romániának meg kell újítania katonai tartalékait, mivel a kötelező katonai szolgálatot évekkel ezelőtt felfüggesztették, és azok, akik már teljesítették a katonai szolgálatot, mára már előrehaladott korban vannak.

„A tartalékosok elöregednek. Ezért dolgoztuk ki ezt a projektet, amely bevezeti az önkéntes katona fogalmát. A 18 és 35 év közötti fiatalok négy hónapos katonai szolgálatot teljesíthetnek, majd csatlakozhatnak a román hadsereg tartalékos állományához” – mondta Moșteanu.

Hozzátette, hogy

így a hadsereg szélesebb választékból válogathat azok közül, akik katonai pályára léphetnek.

„Néhányan a rendszerben maradnak, mások megszerelik ezt a pályát. Szükségünk van jó emberekre, akik felkészültek erre a feladatra” – mondta.

Moșteanu közölte, hogy a projekt jelenleg a CSAT előtt van, és a következő ülésen kerül megvitatásra, majd a parlament elé kerül vitára és elfogadásra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Bukaresti főpolgármester-választás: PSD-s jelöltnek a legnagyobb a támogatottsága

A bukaresti időközi főpolgármester-választáson induló jelöltek közül a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, Daniel Băluțának a legnagyobb a támogatottsága a CURS legfrissebb közvélemény-kutatásának szombaton ismertetett eredményei szerint.

Bukaresti főpolgármester-választás: PSD-s jelöltnek a legnagyobb a támogatottsága
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Fogászati tragédia: a klinika szerint megvoltak az engedélyek a mélyaltatáshoz

A klinika elismerte, hogy több újonnan kialakított helyiség engedélyezése még folyamatban van, ugyanakkor azt állítják, hogy a mélyaltatást végző egység rendelkezett a szükséges engedélyekkel.

Fogászati tragédia: a klinika szerint megvoltak az engedélyek a mélyaltatáshoz
2025. november 15., szombat

Életveszélyes lehet a gáztűzhellyel való fűtés

Ahogy beköszönt a hideg idő, egyre többen próbálnak olcsó és gyors megoldásokat találni otthonuk felfűtésére. Sokan ilyenkor a konyhai gáztűzhelyet vagy sütőt használják hőforrásként – ez azonban súlyos, akár halálos következményekkel is járhat.

Életveszélyes lehet a gáztűzhellyel való fűtés
2025. november 15., szombat

Rogobete: az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászati rendelőiben kellene elvégezni

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászati rendelőiben kellene elvégezni.

Rogobete: az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászati rendelőiben kellene elvégezni
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Drónmaradványokat nyomtak a bekéretett orosz nagykövet orra alá a román külügynél

Bekérették a bukaresti külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Drónmaradványokat nyomtak a bekéretett orosz nagykövet orra alá a román külügynél
2025. november 14., péntek

„A halálunkat kívánják”. Durván támadják a bukaresti főbíró távozását követelő civileket

Akciónk nem minősül az igazságszolgáltatási rendszer vagy az összes bíró és ügyész elleni támadásnak – szögezték le a bukaresti legfelsőbb bíróság elnökének lemondását követelő civilek. Számos bíró virulens támadást intézett a bukaresti szervezetek ellen.

„A halálunkat kívánják”. Durván támadják a bukaresti főbíró távozását követelő civileket
2025. november 14., péntek

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Százezer aláíróval szemben huny szemet az elnök? A Declic nyomást gyakorolna Nicușor Danra

Nyomásgyakorlásra készül a Declic civil szervezet annak érdekében, hogy Nicușor Dan román államfő támogassa a különleges nyugdíjak reformjáról szóló népszavazási kezdeményezésüket.

Százezer aláíróval szemben huny szemet az elnök? A Declic nyomást gyakorolna Nicușor Danra
2025. november 14., péntek

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
2025. november 14., péntek

Bolojan a közigazgatási reformról: a tervezet a költségek csökkentése mellett a decentralizációra is kitér

A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan a közigazgatási reformról: a tervezet a költségek csökkentése mellett a decentralizációra is kitér
Hirdetés
Hirdetés