
„Védelmi” pénzek. A katonai kiadások részeként autópályák építésére is juthat forrás
Fotó: Youtube/Képernyőkép
Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére. A szövetség által kijelölt új autópályák nyugatról keletre és északról délre szelik át az országot.
2025. július 02., 21:182025. július 02., 21:18
Románia része a NATO azon tervének, hogy a védelmi kiadásokra szánt összegekből pénzekből autópályákat építsenek, hogy konfliktus esetén biztosítsa a harckocsik és páncélozott járművek gyors mozgósítását.
A szövetség azt szeretné, ha minden tagállamot nagy sebességű haladást lehetővé tevő autópályák kötnének össze, lehetővé téve a katonai felszerelések gyors mozgását – közölte a Digi24 hírcsatorna.
A tervek szerint a védelmi minisztérium költségvetése a Donald Trump amerikai elnök követelése nyomán a NATO által megfogalmazott elvárások szerint következő évtizedben a GDP 5 százalékára, azaz mintegy 20 milliárd euróra emelkedne. Ebből az összegből 3,5 százalékot fizetésekre és eszközbeszerzésekre fordítanának, míg
Ezzel összefüggésben a NATO három stratégiai útvonalat jelölt ki, amelyek Románián keresztül haladnak:
A Nyugat- és Kelet-Európát összekötő folyosó Németországból indul, Szlovákián és Magyarországon halad át, és Aradnál lép be Romániába. Innen az útvonal elágazik: az egyik irány Déván, Nagyszeben, Brassó és Bukarest érintésével Konstanca felé vezet, a másik pedig dél felé, a Temesvár–Szörényvár–Craiova–Calafat útvonalon.
Temesvárról az ország déli részéig nincs autópálya, ami megnehezíti a projekt gyors megvalósítását.
Egy másik, a NATO számára stratégiai fontosságú útvonal a Balti-tengert a Földközi-tengerrel összekötő folyosó, amely Bihar megyén keresztül szeli át Romániát.
a Bánság és Calafat összekötése pedig a jövőbeli infrastrukturális munkálatoktól függ.
E projektek megvalósítása két fontos feltételhez kötött: a kormánynak tiszteletben kell tartania a védelmi költségvetés növelésére vonatkozó kötelezettségvállalását, és az érintett útvonalakat a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) határozatával katonai jelentőségű utakká kell nyilvánítani, hogy a katonai infrastruktúrára elkülönített pénzeszközökből épülhessenek meg őket.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!