
Fotó: Mediafax
2011. március 10., 08:582011. március 10., 08:58
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapban számos határátkelőnél és vámhivatalban hajtott végre rajtaütést az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és száznál is több vámost és határrendészt vettek őrizetbe korrupció gyanúja miatt.
A feltevés szerint a vámosok által a csempészektől intézményesen összegyűjtött csúszópénzek egy része politikai pártokhoz került, ezért terjedt el a sajtóban a sakkanalógián alapuló megfogalmazás, hogy eddig csupán gyalogokat vettek őrizetbe, a „királynő” még szabadlábon van. A ploieşti-i vámhivatal őrizetbe vett parancsnoka szerint a királynő nem más, mint Sorin Blejnar, az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke, ugyanakkor DNA-s források már korábban utaltak arra, hogy egy magas rangú PDL-s politikus állhat az ügylet mögött. Vasile Blaga neve merült fel – ő ugyanis korábban, még politikai pályafutása előtt Bihar megyében, a nagyváradi vámhivatal parancsnokaként tevékenykedett.
Vasile Lincu tegnap arról beszélt, Blaga egy már korábban őrizetbe vett bizalmasa, Eugeniu Petrescu révén tartotta kézben a vámosokat. „Minden, ami a vámhivatalokkal kapcsolatos, Eugeniu Petrescuhoz tartozik. Egyértelmű, hogy a PDL irányít totálisan mindent, és ő az ügyletek totális kedvezményezettje” – hangoztatta Lincu. Szerinte Blaga már a váradi vámparancsnoki tisztséget is csalás útján szerezte meg. A gyanú szerint Petrescu – aki a PDL tagja, és jelentős adományokkal is támogatta a pártot – járt közben abban a korrupciós ügyben, amelyben a halmi határátkelőnél dolgozó egyik vámos megvesztegette az Országos Vámhatóság vezetőjét annak érdekében, hogy őt nevezze ki a határátkelő vámparancsnokságának élére.
Lincu szerint Blaga másik embere Radu Mărgineanu volt, aki annak idején helyettese volt a nagyváradi vámhatóság élén. A súlyos vádakra reagálva Vasile Blaga tegnap kijelentette: sohasem keveredett törvénytelen ügyekbe, egyúttal hazugságnak minősítette azon állításokat, miszerint a pártnak köze lenne a korrupciós ügyekhez. „Hazugnak tartjuk mindazokat, akik szerint a pártot története során valaha is törvénytelen forrásokból finanszírozták” – szögezte le Blaga, azzal érvelve, hogy a PDL az egyetlen párt, amelynek még nem támadt problémája a Számvevőszékkel.
A politikus azzal érvelt, hogy belügyminiszterként, a tárca keretében életre hívott bizottság tagjaként éppen ő dolgozta ki azt a kormányrendeletet, amely hatékonyabbá tette a korrupcióellenes küzdelmet. Felszólította vádlóit, hogyha bizonyítékuk van, tárják a hatóságok elé. Emlékeztetett: 1993 és 1996 között irányította a nagyváradi vámhatóságot, ahonnan azért távolodott el, mert nem volt hajlandó belépni a Szociáldemokrata Pártba. Blaga egyúttal kijelentette: Radu Mărgineanu sohasem volt a helyettese, mivel őt 2000-ben nevezték ki a nagyváradi vámhatóság élére. Egyes elemzők szerint a Blaga elleni támadások hátterében maga Traian Băsescu államfő, a PDL korábbi elnöke állhat, aki így szeretné megakadályozni, hogy a pártbeli ellenzékéhez tartozó Blaga legyen a PDL elnöke az alakulat májusi tisztújító kongresszusát követően.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.