Hirdetés

Vasile Blaga leárulózta koalíciós társait

A demokrata főtitkár szerint a liberálisok az államfő iránti ellenszenv miatt ellenségesek pártjával Árulással vádolta a Nemzeti Liberális Pártot Vasile Blaga, a Demokrata Párt (PD) főtitkára, aki szerint a PNL lepaktált az RMDSZ-szel, a konzervatívokkal, valamint az ellenzékben levő Nagy-Románia (PRM) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD), „szörnyűséges koalíciót” alkotva velük a demokraták, valamint Traian Bãsescu államfő ellen.

2006. augusztus 01., 00:002006. augusztus 01., 00:00

A belügyminiszter úgy vélte, a liberálisok tulajdonképpen irigyek a PD népszerűségére, szavazótáborukat pedig azzal akarják növelni, hogy megszegik a D. A. Szövetség egyezményeit, és hátat fordítanak a demokratáknak.
Blaga felháborodását a parlament állandó bizottsági szavazásának eredménye váltotta ki, amelynek értelmében a törvényhozó testület nem fogadta el Gheorghe Fulga és Radu Timofte lemondását a Külügyi Hírszerzés (SIE), valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) éléről. A belügyminiszter továbbá hangsúlyozta, hogy a PNL másfél éve követeli a titkosszolgálati vezetők eltávolítását, amikor pedig ezt elérhették volna, ennek megakadályozása érdekében szövetséget kötöttek az ellenzékkel. A belügyminiszter szerint a liberálisok “árulását” a román katonák iraki hazarendelésének kapcsán tanúsított magatartásuk is bizonyítja, ugyanakkor bírálta a PNL-nek a kormányátszervezés kérdésében tanúsított álláspontját is. A belügyminiszter továbbá leszögezte: a PNL az államfő iránti “ellenszenvtől” vezérelve szegi meg folyamatosan a D. A. Szövetség alapegyezményét, és játszadozik az ország intézményeinek hitelével. Blaga elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek tartja, hogy a parlament állandó bizottságában elutasították Timofte és Fulga lemondását, ami szerinte egyoldalú megnyilvánulásnak számít, jóváhagyására ezért nincs szükség. A demokraták sértődöttségét az is jelzi, hogy tegnap a D. A. Szövetség vezetőségi ülésén nem voltak hajlandók egyeztetni a liberálisokkal a kormányátszervezésről. Dan Motreanu, a PNL főtitkára azonban elutasította Blaga vádjait, akit arra figyelmeztetett, hogy szervezete nem támogathatja sem a demokratákat, sem az államfőt az alkotmány megszegésében. Motreanu hangsúlyozta, hogy a PD valójában a kormányátszervezés tervét akarja megtorpedózni, ugyanis a demokraták féltik a kormányban betöltött tisztségeiket. A PNL főtitkára szerint a demokratáknak hozzá kell szokniuk, hogy Bãsescu nem szegheti meg hatáskörét a titkosszolgálatok kérdéskörében sem. Markó Béla szövetségi elnök is bírálta Blaga nyilatkozatait. Markó arra intette a demokratákat és a liberálisokat, hogy rendezzék soraikat, és alaposan elemezzék a D. A. Szövetség működését. Az RMDSZ elnöke szerint az állandó PNL–PD-konfliktus negatívan befolyásolja a kormány működését. Bogdan Ciucã a Konzervatív Párt (PC) alelnöke szintén elhatárolódott a belügyminisztertől. Ciucã leszögezte, hogy a konzervatívok csupán a titkosszolgálati vezetők kérdésében működtek együtt az ellenzéki pártokkal, egyébként betartják a választási kampányban felvállalt ígéreteiket. Cristian Diaconescu, a PSD szóvivője ugyancsak elutasította a „szörnyűséges koalíció” vádját, szerinte Blaga nyilatkozatai a kormányban tapasztalható indulatokat jellemzik. Lucian Bolcaº, a PRM ügyvezető elnöke szerint a PNL, az RMDSZ, a PC, valamint a PSD valójában az alkotmányos rend megőrzése végett szavaztak egyformán. Vãcãroiu továbbá azzal vádolta a demokratákat, hogy totalitárius rendszer bevezetésére törekednek.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés