Hirdetés

Van mit a tejbe aprítaniuk az államfőjelölteknek, de csak kevesen számítanak Krőzusnak

Jómódúak. A Cotroceni-palotáért harcba szálló jelöltek a vagyonbevallásuk alapján tehetősek, de igazán dúsgazdag csupán egy van közöttük •  Fotó: Presidency.ro

Jómódúak. A Cotroceni-palotáért harcba szálló jelöltek a vagyonbevallásuk alapján tehetősek, de igazán dúsgazdag csupán egy van közöttük

Fotó: Presidency.ro

Bár a templom egerétől messze állnak, sőt jómódúnak számítanak a romániai államfőválasztáson indulni kívánó jelöltek, igazán dúsgazdagot alig találunk közöttük – legalábbis a vagyonbevallásuk alapján.

Krónika

2024. szeptember 17., 19:342024. szeptember 17., 19:34

Erre az első példa mindjárt Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki az Adevărul által közölt összesítés szerint feleségével együtt két, összesen 450 négyzetméteres telket birtokol Buzău megyében, amelyeket 1999-ben és 2002-ben vásárolt.

•  Fotó: Gov.ro Galéria

Fotó: Gov.ro

Hirdetés

Szintén Buzău megyében van egy 282 négyzetméteres, 2005-ben épült háza, egy másik, 1999-ben vásárolt 43 négyzetméteres háza, és 2024 júniusában, a vagyonnyilatkozat kitöltésekor 45 000 lejes és 5500 eurós pénzösszeggel is rendelkezett.

Ugyanakkor a jelek szerint nagyobb vagyonnal is rendelkezik, hiszen 435 000 lejes kölcsönt adott kölcsön egy unokaöccsének, és mintegy 3 000 lej értékű részvényt birtokol egy kereskedelmi cégben.

Azonban nemcsak kintlevőségei vannak, hanem mintegy 35 000 lejes tartozása is van egy bankkal szemben. 2023 óta miniszterelnökként és miniszterelnök-helyettesként kapott juttatásai közel 180 000 lejes éves jövedelmet jelentettek számára. Felesége az előző évben 54 739 lejes jövedelemmel rendelkezett a Marcel Ciolacu által 2024 júniusában a képviselőházhoz benyújtott vagyonnyilatkozat szerint.

Nicolae Ciucă, a szenátus elnöke, korábbi miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a szenátusban 2024 júniusában benyújtott vagyonnyilatkozata szerint egy 2829 négyzetméteres telket birtokol a Dolj melletti Pieleștiben, valamint egy 600 négyzetméteres telket az Ilfov melletti Dumbrăveniben, mindkettőt ő vásárolta.

•  Fotó: Nicolae Ciucă/Facebook Galéria

Fotó: Nicolae Ciucă/Facebook

Van egy 232 négyzetméteres háza Dumbrăveniben és két autója: egy 2006-os Toyota Corolla és egy 2020-as Toyota Rav3. Ciucă emellett mintegy 330 000 lejes bankbetétekkel és 100 000 lejes banki tartozással is rendelkezik.

A volt miniszterelnöknek 2023-ban 200 ezer lejes jövedelme volt a román kormánytól kapott juttatásból,

emellett viszont tekintélyes katonai nyugdíjjal is rendelkezik, amely tavaly 232 ezer lejes jövedelmet jelentett.

(Mint ismeretes, négycsillagos tábornokként korábban a hadsereg vezérkari főnöke volt). Felesége pedig 69 ezer lejes jövedelemmel rendelkezik a védelmi minisztériumtól kapott szolgálati nyugdíjból.

Elena Lasconi, Câmpulung polgármestere és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje 2024 júniusában a câmpulungi városházán nyújtotta be vagyonnyilatkozatát.

A dokumentum szerint mintegy 5000 négyzetméternyi földterület tulajdonosa Câmpulungban, amelyet 2005-ben szerzett. 2009-ben családjával együtt 37 500 négyzetméternyi mezőgazdasági területet és két, összesen 3200 négyzetméternyi telket örökölt az Olt megyei Scornicești-ben.

•  Fotó: Elena Lasconi/Facebook Galéria

Fotó: Elena Lasconi/Facebook

Ugyancsak 2009-ben örökölt családjával együtt egy 500 négyzetméteres földterületet az Ilfov megyei Mogoșoaia településen, és ugyanebben az évben egy 1150 négyzetméteres földterületet a Konstanca megyei Topalu településen. Szintén Topaluban a családja 20 000 négyzetméter mezőgazdasági földterületet birtokol, amelyet ugyancsak 2009-ben örökölt.

Emellett van egy 2005-ben vásárolt câmpulungi háza, egy 2001-ben vásárolt 65 négyzetméteres bukaresti lakása, valamint két másik – egy 71 négyzetméteres és egy 59 négyzetméteres – lakás, amelyeket 2009-ben örökölt a férje.

Ami a gépkocsikat illeti, Elena Lasconi egy 2007-ben vásárolt Opellel rendelkezik. Emellett egy 33 000 lejes kölcsön is szerepel a nyilatkozatban, amelyet az USR-nek nyújtott. A dokumentumban feltüntetett egy közel 300 000 lejes hitelt is, valamint több mint 150 000 lejes éves jövedelmet, amelyre Câmpulungi polgármestereként tett szert. Férje 75 600 lejes jövedelemmel rendelkezik a képviselőházi tanácsos munkájából.

Mircea Geoană, a NATO volt főtitkárhelyettese és független jelölt a Fanatik szerint nemrég kijelentette, hogy

a NATO-nál kapott fizetése „félig titkos”.

A bértábla szerint azonban havi 16 500 euró körüli jövedelemre tehetett szert. 2019 óta, amikor a NATO főtitkárhelyettese lett, nem nyújtott be vagyonnyilatkozatot Romániában.

•  Fotó: Mircea Geoană/Facebook Galéria

Fotó: Mircea Geoană/Facebook

A legutóbbi 2019-ből származik, és a külügyminisztériumban regisztrálták, amikor Mircea Geoană nagykövet volt. Az akkori nyilatkozat szerint

Mircea Geoanának volt egy 1000 négyzetméteres telke Corbeancán, két 98 és 210 négyzetméteres lakása Bukarestben,

egy 2008-as Lexus gépkocsija, több mint 220 ezer lejre becsült ikonok és műtárgyak voltak a birtokában, több százezer lejes pénzügyi vagyonnal és befektetésekkel rendelkezett, valamint a romániai Aspen Intézet elnökeként 2018-ban 324 ezer lejes éves jövedelemre is szert tett.

George Simion, az AUR elnöke és parlamenti képviselője nem rendelkezik sem földterülettel, sem épülettel a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint, amelyet júniusban nyújtott be a képviselőházban.

•  Fotó: George Simion/Facebook Galéria

Fotó: George Simion/Facebook

Van egy 2006-os Ford Fiestája, a képviselői juttatásból pedig 2023-ban 137 402 lejes éves jövedelemre tett szert, míg a felesége tanárként 8 250 lejt keresett.

Diana Șoșoacă európai parlamenti képviselő, az S.O.S. Románia párt legutóbbi, 2024 áprilisában kelt vagyonnyilatkozata szerint két, 1315 négyzetméteres és 60 négyzetméteres telket birtokol a Vâlcea megyei Căciulata településen.

Ezen kívül tulajdonában van egy 2170 négyzetméteres földterület Vulcana de Susban, Dâmbovița megyében, valamint egy 22 500 négyzetméteres mezőgazdasági földterület Baloteștiben, Ilfov megyében, amelyet a vagyonbevallás szerint ajándékba kapott.

•  Fotó: Videófelvétel Galéria

Fotó: Videófelvétel

Ezenkívül két – egy 89 és egy 58 négyzetméteres – lakása van Bukarestben, amelyeket megvásárolt, valamint egy 30 négyzetméteres épület a dâmbovițai Vulcana de Susban.

Diana Șoșoacának két autója van, egy 2015-ös Opel Corsa és egy 2018-as Skoda, valamint 5000 euróra becsült értékű műtárgyak vannak a tulajdonában. Összesen 16 500 euró értékben adott kölcsönt magánszemélyeknek, és 130 515 lejes jövedelmet kapott a román szenátustól.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke vagyonnyilatkozata szerint két, összesen 500 négyzetméteres telket birtokol Kolozsváron, egy másik 1500 négyzetméteres telket a Hargita megyei Székelykeresztúron,

valamint mezőgazdasági területeket Kolozs megyében (700 négyzetméter) és Hargita megyében (4000 négyzetméter).

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Két háza van Kolozsváron és egy Székelykeresztúron, valamint három autója: egy 2004-es Ford, egy 2020-as Toyota és egy 2022-es Honda. Ezen kívül 6000 euró értékűre becsült festményekkel is rendelkezik, illetve több mint 700 000 lej és közel 12 000 euró van a számláin.

2023-ban miniszterelnök-helyettesként, parlamenti képviselőként és az RMDSZ elnökeként közel 400 000 lejes jövedelemre tett szert,

míg felesége 141 000 lejes jövedelmet kapott.

Az egyik legtehetősebb jelölt Ana Birchall volt igazságügyi miniszter, aki függetlenként indul az idei elnökválasztáson. Legutóbbi, 2024 áprilisában benyújtott vagyonnyilatkozata szerint, amit még a Nuclearelectrica vállalat stratégiai projektekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőségi tagjaként nyújtott be, három földterület tulajdonosa: a Suceva melletti Dorna Arini településen egy 1400 négyzetméteres, egy 7447 négyzetméter és egy 16 447 négyzetméteres telke van, valamint egy hektár mezőgazdasági terület a Prahova melletti Fulga de Jos településen.

Galéria

Férjével egy 304 négyzetméteres bukaresti lakást és egy 240,66 négyzetméteres nyaralót birtokolnak a Suceava melletti Dorna Arini-ben, egy 250 négyzetméteres házat New Havenben (USA) és egy 180 négyzetméteres lakást New Yorkban.

Ana Birchall nevén nincs autó, de 65 ezer euró értékű ékszer, 324 ezer euró értékű aranyrúd, 98 459 euró értékű papír, 140 310 lej és 364 666 amerikai dollár van a tulajdonában.

Több számlán is van pénzügyi vagyona, amelynek becsült értéke több mint 300 000 dollár, mintegy 150 000 lej, körülbelül 1 000 euró és körülbelül 3 000 angol font. Ana Birchall emellett értékpapírokkal (állampapírok, kötvények) is rendelkezik 140 310 lej, 98 459 euró és 364 666 dollár értékben. Mindeközben

8 500 euró értékű kölcsönt nyújtott, és 23 000 000 euró értékben pénzügyi befektetéseket eszközölt külföldön, tőzsdén nem jegyzett magánvállalkozásokban.

Ana Birchallnak 10 000 eurós banki tartozása van. 2023-ban a Nuclearelectricától kapott fizetésből származó jövedelem meghaladta az 536 000 lejt. Férje 120 000 eurós jövedelemre tett szert.

Cristian Diaconescu volt külügyminiszter – aki szintén független jelöltként indul – legutóbb 2016-ban nyújtott be vagyonnyilatkozatot.

•  Fotó: Facebook/Cristian Diaconescu Galéria

Fotó: Facebook/Cristian Diaconescu

Akkoriban a volt miniszter és elnöki tanácsadó két telket birtokolt, egyet szülőhelyén, Stâlpeni-ben, egyet Bukarestben, egy házat Stâlpeni-ben, Argeș megyében (ezt örökölte) és egyet Bukarestben, valamint két lakást Bukarestben.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert

Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.

Vádat emeltek egy volt PSD-s szenátor ellen, aki le akart fizetni egy minisztert
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak

Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.

Bolojan lemondását követelték a tiltakozó parlamenti alkalmazottak
2025. december 02., kedd

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva

Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ma nem tűnik úgy, hogy a koalícióban bárki is a kormány bukását akarná, de meglátjuk, mi lesz egy hét múlva
2025. december 02., kedd

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”

A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.

Lemondáshoz vezető önéletrajzok és szakdolgozatok – Romániai politikusok emlékezetes „önfényezései”
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás

A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.

Bírák és ügyészek nyugdíja: módosítások nélkül hagyta jóvá a kormány a tervezetet, jöhet a felelősségvállalás
2025. december 02., kedd

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége
2025. december 02., kedd

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország

Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország
2025. december 01., hétfő

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen
2025. december 01., hétfő

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából

Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából
Hirdetés
Hirdetés