
Fotó: Pinti Attila
Több mint 300 gépjárművezetői jogosítványt vont be a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt a rendőrség az év első napján – tájékoztatott hétfőn a belügyminisztérium.
2023. január 02., 12:162023. január 02., 12:16
2023. január 02., 13:382023. január 02., 13:38
Az Agerpres által idézett közlemény szerint az elmúlt 24 órában a közlekedési rendőrök 306 gépjárművezetői jogosítványt és 74 forgalmi engedélyt vontak be. A rendőrök és a csendőrök 2969 kihágást állapítottak meg, melyekért összesen 1,4 millió lejt meghaladó bírságokat róttak ki.
A rendőrség 919 feltételezett bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot, 19 százalékuk esetében hivatalból. Egy nap alatt 10 személyt vettek őrizetbe, öt gyanúsítottat azonosítottak két bűncselekmény ügyében, elfogtak kilenc országosan vagy nemzetközileg körözött személyt.
A katonai tűzoltók 1506 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 128 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre nyolc esetben volt szükség. Az elmúlt 24 órában a tűzoltók 16 személyt mentettek meg küldetéseik során.
A belügyi szervek helikopterei kilenc személyt mentettek ki küldetéseik során.

A hét végén naponta 1500 rendőr teljesít szolgálatot a közutakon, közel 300 sebességmérő készülékkel figyelik majd a forgalmat – jelentette be pénteken Bogdan Oproiu rendőr-főbiztos.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!