2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00
„A nyomozók által összeállított anyagban semmilyen rám vonatkozó rész nincs. Ezért döntöttem úgy, hogy feljelentést teszek az ügyészek ellen” – mondta az RMDSZ-es politikus. Beszámolt továbbá arról, hogy csütörtökön az ügyészségen nem hallgatták ki, nyilatkozatot sem adott a nyomozóknak, mindössze annyi történt, hogy átolvasta a vizsgálati iratcsomót, és feljelentést tett az ügyészek ellen.
Amint arról beszámoltunk, Nagy Zsolt ellen az energetikaprivatizációs kémbotrány néven elhíresült ügyben indított vizsgálatot a DIICOT. A nyomozók szerint több állami nagyvállalat privatizációja során egy nemzetközi kémhálózat – amelynek feje Sztamen Sztancsev bolgár üzletember – csalásokat követett el, mivel törvénytelenül jutott hozzá titkosított adatokhoz. Az ügyben Nagy Zsolt mellett Codruţ Şereş volt gazdasági és kereskedelmi miniszter, illetve a két érintett tárca egy-egy tisztségviselője ellen is vizsgálat indult. Őket azzal gyanúsítják, hogy titkos iratokat csempésztek ki a minisztériumokból.
Nagy Zsoltot az elején hazaárulással gyanúsították, később azonban nemzetközi bűnszervezet támogatásával vádolták a nyomozók. Az ügyészek szerint Nagy Zsolt feladata volt ellenőrizni, hogy a titkosszolgálatok mikor hallgatják le Sztancsev telefonbeszélgetéseit. Miniszteri tisztségéből a május 19-i referendum után hivatalába visszatért Traian Băsescu államfő függesztette fel, a tárcavezetői teendőket ideiglenesen Borbély László régiófejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter látja el.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).