Hirdetés

Vádat emeltek Călin Georgescu ellen legionárius propaganda terjesztéséért

vád

Georgescut februárban vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá helyezték, a múlt héten gyanúsítottá vált, szerdán pedig vádat emeltek ellene

Fotó: Mihai Poziumschi/Agerpres

Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség. A bíróságra kerülő ügy csak egyike azoknak a bűncselekményeknek, amelyek miatt felelnie kell az eredetileg a tavaly év végére kiírt – de utólag érvénytelenített – elnökválasztás első fordulója győztesének, ugyanis Georgescu ellen az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt is nyomoznak, tehát újabb vádemelés várható.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 02., 16:562025. július 02., 16:56

2025. július 02., 17:272025. július 02., 17:27

A Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék mellett működő ügyészség keddi közleménye szerint Călin Georgescut ellen a vád „folytatólagos bűncselekményként megvalósított tettei”, amelyek során „népszerűsítette a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűntettek elkövetéséért felelős személyek kultuszát, valamint fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő eszméket, nézetek vagy doktrínákat terjesztett nyilvánosan”, öt különálló cselekmény formájában.

Kezdetben Georgescu ellen több vádpontban is büntetőeljárás indult, köztük az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete, hamis nyilatkozat és legionárius propaganda miatt.

Hirdetés

A 2025. július 2-án bíróságra küldött ügyben azonban csak a legionárius propaganda bűncselekménye szerepel, és ügyét a bukaresti 1. kerületi bíróság fogja tárgyalni.

Ilyen esetben a büntetési tétel 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés, valamint bizonyos jogok gyakorlásától való eltiltás. Mivel Georgescut folytatólagosan elkövetett bűncselekménnyel vádolják, a büntetés felső határa akár további három évvel is meghosszabbítható, amennyiben a bírák a vádat megalapozottnak találják.

Az ügyészség vádjai

A közlemény szerint „megállapítást nyert, hogy a vádlott különböző időpontokban – interjúkban, nyilatkozatokban, valamint online bejegyzésekben – következetesen pro-legionárius ideológiai meggyőződését fejezte ki, és kapcsolatot ápolt a neofasiszta szervezetek tagjaival azzal a céllal, hogy megváltoztassa a Legionárius Mozgalom történelmi megítélését, annak normalizálása és újjáélesztése érdekében, valamint az ideológiához köthető történelmi személyiségek rehabilitációja céljából. Ennek keretében több dicsérő, magasztaló kijelentést tett Corneliu Zelea Codreanu, Ion Antonescu, Ion Moța és mások irányába” – közölte a főügyészség.

Mint arról korábban beszámoltunk, Georgescu az 1930-as, 1940-es években működő fasiszta Vasgárda vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól és Ion Antonescu román fasiszta diktátortól idézett nem egyszer televíziós szereplései során,

rendszeresen részt vett a Vasgárda vezetőinek emlékünnepségein, és nyíltan egyetértett és legionárius nézetekkel.

korábban írtuk

Nem volt magyarellenes a Vasgárda? Egy 1941-es kolozsvári lap másképp tudja
Nem volt magyarellenes a Vasgárda? Egy 1941-es kolozsvári lap másképp tudja

A szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu váratlan győzelme a romániai elnökválasztás első fordulójában furcsa reakciókat váltott ki az erdélyi magyarok egy részéből.

A Călin Georgescu által – az ügyészek szerint – népszerűsített fasiszta és legionárius eszmék, nézetek és doktrínák a következők:

  • „tömeges mozgósítás a nemzet megújulása és újjászületése érdekében palingenézis által – az »új ember« megteremtése az ortodox keresztény miszticizmus égisze alatt, beleértve az erőszakos eszközök hallgatólagos elfogadását is<”
  • „egy karizmatikus, eleve elrendeltetett és tekintélyelvű vezető megjelenésének szükségessége, aki képes végrehajtani ezt a folyamatot;”
  • „a történelem túlzott dicsőítése, a nemzet áldozati státuszba helyezése;”
  • „keresztény misztikumra épülő populista ultranacionalizmus;”
  • „Ion Antonescu marsall kultusza – egy háborús bűncselekmények miatt jogerősen elítélt személy dicsőítése, akit nemzeti hősként mutatott be, személyét magasztalva, és akinek szavait, gesztusait és hanghordozását szinte teljes azonossággal utánozta, miközben legionárius karlendítést hajtott végre egy beszéd során, amelyet a koronavírus-járvány miatti korlátozások elleni tiltakozók előtt tartott a bukaresti Egyetem téren, 2021. október 2-án.”

Mint ismeretes, azért kellett megismételni a 2024-es államfőválasztást, mert az alkotmánybíróság a második forduló törölte a választási folyamatot, és új választás kiírására kötelezte a kormányt olyan, részletesen nem ismertetett hírszerzési információkra hivatkozva, amelyek szerint a november 24-i első fordulót meglepetése megnyerő szélsőjobboldali független jelölt, Călin Georgescu külső állami szereplő – vélhetően Oroszország – beavatkozása nyomán végezhetett az első helyen, emellett azt is kiderítették, hogy választási kampánya illegális finanszírozást kapott.

korábban írtuk

Georgescu immár hivatalosan is gyanúsított, Trump segítségében bízik
Georgescu immár hivatalosan is gyanúsított, Trump segítségében bízik

A főügyészség pénteken úgy döntött, hogy hivatalos formára emeli a büntetőeljárás során Călin Georgescu gyanúsított besorolását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
Hirdetés