2012. október 12., 15:202012. október 12., 15:20
Chelu egyik bűntársát négy év letöltendő szabadságvesztésre, két másik társát pedig két év, illetve hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság.
Cătălin Chelut azzal vádolta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy 2010-ben egymillió eurót ajánlott Dan Valentin Fătuloiunak, a közigazgatási és belügyminisztérium államtitkárának, és azt kérte a tisztségviselőtől, hogy az általa koordinált országos adócsalás-ellenes stratégia keretében a rendőrség ne továbbítsa vádemelési javaslattal az ügyészséghez a korrumpálók bűnügyi dossziéit. A nyomozás során kiderült: Chelu arra hivatkozva kérte 48 dossziéjának elsüllyesztését, hogy mentális betegségben szenved, így úgysem vonható büntetőjogilag felelősségre, illetve hogy hét kiskorú gyermeke van.
A DNA-t maga Fătuloiu értesítette, az ügyészek pedig 2010 novemberében tetten érték Chelut és társait, amint 50 ezer euróval próbálták lefizetni az államtitkárt.
A rajtaütést követően Fătuloiut is kihallgatták a DNA székházában, az államtitkár elmondta, a megvesztegető egyenesen az irodájában kereste őt fel. Mint elmondta, a gyanúsítottak az 50 ezer euró mellett két házat és két luxusautót is felajánlottak neki. A DNA ügyészei meg is találták a két autót, amelyek a belügyminisztérium előtt parkoltak: két fehér BMW-ről van szó, és rábukkantak a két felajánlott ingatlan papírjaira is. A felajánlott javak és a pénzösszeg összértéke mintegy egymillió euró.
Chelu amúgy ötvenmillió euróra becsült vagyonával szerepel Románia 300 leggazdagabb embere toplistáján, és személyesen vagy strómanok révén mintegy félszáz, nagyrészt a tőzsdén jegyzett kereskedelmi társaság tulajdonosa. Két évvel korábbi sajtóértesülések szerint közel állt a Realitatea médiabirodalom egykori tulajdonosához, a jelenleg börtönbüntetését töltő Sorin Ovidiu Vîntuhoz is, aki több ügylete során is strómanként használta őt.
Fătuloiut egyébként két nappal a megvesztegetési botrány kirobbanása után menesztették tisztségéből.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.