
2011. május 23., 14:572011. május 23., 14:57
Mironescut hétfő délben Traian Igaş belügyminiszter fel is mentette tisztségéből. A DNA ügyészei részvételével a határrendészet helyi egységei mintegy ötven konstancai és bukaresti helyszínen tartottak házkutatást, köztük Banias – aki korábban a konstancai kikötőigazgatóság vezetője volt – és Mironescu lakásán is.
A gyanú szerint Banias és Mironescu, a vámhatóság számos alkalmazottjának közbenjárására több tucatnyi, Kínából érkezett üzemanyag-szállító hajót nem ellenőriztek a konstancai kikötőben. A mintegy negyven fős szervezett bűnözői csoport a hajók által szállított gázolajat Baniasék segítségével vagy el sem vámoltatta, vagy olyan kőolajszármazékként vámoltatta el, amely nem jövedékiadó-köteles. Az így behozott üzemanyagot aztán a feketepiacon értékesítették. Az ügyben a bukaresti törvényszéki ügyészség kezdett el vizsgálódni, ám később átvette a DNA, a nyomozati eredmények szerint ugyanis az államkasszának okozott kár két hónap alatt elérte az egymillió eurót.
Az ügyben már korábban őrizetbe vettek három személyt – köztük egy hajléktalant.
Baniast és Mironescut kedden hatósági őrizetben vitték a DNA bukaresti székházába kihallgatásra. Velük együtt Adrian Pătraşcut, a konstancai határátkelő hajókért felelős osztályának vezérigazgató-helyettesét is kihallgatták az ügyészek.
Banias a DNA-kihallgatást követően elmondta, befolyással üzérkedés gyanúja miatt indított ellene eljárást a korrupcióellenes hatóság. Az újságíróknak nyilatkozva kijelentette, nem érti, miért indult nyomozás ellene, mivel – saját bevallása szerint – nem beszélt a kikötői alkalmazottakkal, és semmit sem tud a kínai gázolajszállítmányokról. A Mironescuval fenntartott kapcsolatáról elmondta, barátok, 2005 óta pedig közös tengeri szállítmányozási céget üzemeltetnek. Az Euro Shipping Services Kft. nevű cégben harmadik társuk Ioan Bălan, a kikötői igazgatóság volt vezetője, akit idén januárban Anca Boagiu közlekedési miniszter a cég rossz menedzselésére hivatkozva leváltott. Bălan a PDL Konstanca megyei szervezetének tagja.
Emil Boc miniszterelnök a hatósági akciók hírére azonnal berendelte magához Traian Igaş belügyminisztert, aki a találkozót követően bejelentette: Laurenţiu Mironescut azonnali hatállyal felmentette tisztségéből. A helyére ideiglenesen Alexandru Dumitrană eddigi belügyminisztériumi főtitkárhelyettest nevezte ki.
Mircea Geoană, a szenátus ellenzéki, szociáldemokrata párti (PSD) elnöke közölte, a DNA eddig nem tájékoztatta hivatalosan a felsőház vezetését a Banias ellen zajló eljárásról, ha azonban ez megtörténik – mint mondta – a szenátus a lehető legkomolyabban foglalkozik majd az üggyel. A hatályos jogszabályok értelmében ahhoz, hogy az ügyészség őrizetbe vehessen egy olyan honatyát, aki nem töltött be miniszteri tisztséget, vagy vádat emelhessen ellene, a parlament illetékes kamarájának beleegyezése is szükséges.
Azt is elmondta, hogy Banias tudomása szerint nincs azon kormánypárti szenátorok között, akik kapcsán felröppent a hír, hogy átállnának az ellenzékhez, tehát nem biztos, hogy politikai leszámolás áll az ügy hátterében.
Tény ugyanakkor, hogy Banias a PDL két héttel ezelőtti tisztújító kongresszusán a pártelnöki tisztségért vívott küzdelemben alulmaradt Vasile Blaga pártfőtitkárt, volt belügyminisztert támogatta, sőt a párt egyik alelnöki tisztségéért is indult, azonban nem kapott kellő számú szavazatot.
Victor Ponta, a PSD elnöke úgy véli, a PDL Banias példájával akart üzenni azon PDL-s honatyáknak, akik az átálláson gondolkodnak. Vagyonnyilatkozata alapján Banias tulajdonában három telek, két lakás, egy konstancai tengerparti lakóház, valamint egy 480 ezer lejes bankszámla van.
| Politikai fegyverként használják fel az egyes vezető politikusok – így Verestóy Attila, Markó Béla és Şerban Mihăilescu elleni nyomozásokat – vélte hétfőn Crin Antonescu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Antonescu szerint egyes demokrata-liberális párti és UNPR-s honatyákat az ellenük zajló vizsgálatok kapcsán zsarol a kormány, hogy így tartsák őket a koalíció oldalán. Victor Ponta, a PSD elnöke emlékeztetett: amíg Şerban Mihăilescu a PSD képviselője volt, szinte naponta beidézték a DNA-hoz. Mióta azonban átállt a kormányt támogató, a jelenlegi ellenzékből kilépett politikusok alapította UNPR-be, megszűnt a zaklatás. |
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!