Hirdetés

Ungureanu feltámasztaná a jobboldalt

A június tizedikei önkormányzati választások után indítja útjára a jobbközép Polgári Kezdeményezés elnevezésű politikai platformot Mihai Răzvan Ungureanu exminiszterelnök, akinek kormánya egy hónappal ezelőtt bukott meg egy parlamenti bizalmi szavazáson.

Balogh Levente

2012. június 05., 09:342012. június 05., 09:34

A volt kormányfő a Realitatea hírtelevízió által vasárnap este sugárzott interjúban azt is leszögezte, hogy az új alakulat legfőbb célja az, hogy a jobboldal jól szerepeljen az őszi parlamenti választásokon. „A szervezet fő elve az, hogy összegyűjtse a jobbközép ideológia mentén politizáló alakulatokat” – mondta Ungureanu. A politikus nem kívánta megnevezni a kezdeményezés mögött álló támogatókat, ígéretet tett azonban arra, hogy az önkormányzati választásokat követően nyilvánosságra hozza a nevüket.

„Jelenleg nem pártról beszélünk, azonban ha a támogatói úgy értékelik, hogy párttá kell alakítani, akkor párttá alakul majd. Június tizedikéig csupán egy társulásról beszélünk” – szögezte le Ungureanu. Hozzátette, bátorítóan hat rá a kezdeményezés fogadtatása, hiszen azt követően, hogy nyilvánosságra hozta az elektronikus postafiókcímét, hogy kikérje az emberek véleményét és javaslatait, a támogató üzenetek száma minden várakozást meghaladt: több mint ötezer e-mail érkezett, amelyek 99 százaléka jó ötletnek tartja az új kezdeményezést.

„Ez a mi érdeklődésünket és a többi párt kíváncsiságát is fölkeltette. Ez egy új út, egy harmadik út” – jelentette ki a volt miniszterelnök. Arra a felvetésre, hogy szeretné-e az új alakulat köré csoportosítani a most ellenzékbe került, jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) körüli civil szervezeteket, leszögezte: magával a PDL-vel kíván együttműködni.

„A jobboldalt pártok jelenítik meg, ezek legfontosabbika pedig a PDL. Ez a legjelentősebb, a legjobban szervezett, legnagyobb politikai erővel rendelkező jobboldali alakulat” – mutatott rá Ungureanu. Mint ismeretes, az addig a külügyi hírszerzést (SIE) irányító Ungureanut februárban, az Emil Boc vezette kormány lemondását követően kérte fel Traian Băsescu államfő, hogy függetlenként álljon az új kabinet élére.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés