Hirdetés

Újratárgyalják Sorin Ovidiu Vîntu büntetőügyeit

Újraindul a pénzmosás gyanúja miatti ügyészségi vizsgálat Sorin Ovidiu Vîntu üzletember ellen: a legfőbb ügyészség csütörtökön közleményben tudatta, hogy felülbírálta az ügyben korábban született döntéseket, amelyek értelmében az ügyeket bűncselekmény hiányában lezárták. A legfőbb közvádlói szerv egyebek között az Országos Befektetési Alap (FNI) nevű piramisjáték, a Befektetési és Fejlesztési Bank (BID) valamint a Román Leszámitolási Bank ügyében döntött a bűnügyi vizsgálat folytatásáról. A döntést azzal indokolják, hogy a korábbi vizsgálatok során számos eljárásjogi szabálytalanság történt.

2011. augusztus 04., 15:192011. augusztus 04., 15:19

A Legfőbb Ügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint átvizsgálták a Vîntut érintő dossziékat, melyek esetében nem emeltek vádat a médiamágnás ellen. Az összesen öt ügyben az a közös, hogy a pénzmosás-gyanús tevékenységeket a Gelsor cégcsoportba tartozó vállalkozások hajtották végre, melyet közvetlenül – vagy alárendeltjein keresztül – Sorin Ovidiu Vîntu ellenőrzött – közölte a nyomozóhatóság, amely szerint mindegyik cég hasonló módon jutott törvénytelen jövedelmekhez.

Az ügyészség szerint a büntetőjogi eljárásnak korábban öt dossziéra való bontása az összefüggések mellőzéséhez vezetett, így a külön eljárások csak részlegesen tárták fel a bűncselekményeket. Ugyancsak ennek a következménye, hogy a szakértői véleményezések nem tárták fel, kik a jogtalanul szerzett pénz haszonélvezői, habár ez a vizsgálat egyik legfontosabb eleme lett volna.

Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség úgy döntött: hatályon kívül helyezi az összes büntetőjogi dosszié eredményét, és elrendelte ezeknek egy ügyként való újravizsgálatát.

A Mezőgazdasági Bank ügyében Vîntut hivatali visszaélésre való fejbujtással, a Befektetési és Fejlesztési Bank kapcsán hamis nyilatkozattétellel és hamisítással gyanúsították. A 270 ezer kisbefektetőt megkárosító FNI esetében csalásra való felbujtás a vád.

A FNI-ügy újravizsgálását egyébként a 15 év szabadságvesztésre ítélt és évekig Indonéziában bujkáló Nicolae Popa – Vîntu egykori jobbkeze - kérte, miután az indonéziai hatóságok őrizetbe vették és kiadták Romániának.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés