2008. december 22., 15:062008. december 22., 15:06
Az incidens után a férfit bekísérték az 1-es számú rendőrkapitányságra, ahol 200 lejes bírságot állítottak ki nevére. Az eseményről való távozásakor egy másik résztvevő azt kérdezte az államfőtől, hogy szerinte ki tehető felelőssé a halottakért, amire a volt elnök azonban nem válaszolt.
Christian Ciocan rendőrségi szóvivő szerint a rendőröknek arról nincs tudomásuk, hogy Ion Iliescu volt elnököt tojással dobálták volna meg a megemlékezésen. Ion Iliescu mindössze annyit mondott az incidensről, hogy „nem kell figyelmet biztosítani az ilyen embereknek” valamint „úgy kell kezelni őket, ahogy megérdemlik”.
A volt államelnököt vasárnap reggel is ellenségesen fogadták a Forradalom Hőseinek Temetőjében tartott megemlékezésen, ahol pénzérmékkel dobálták meg a volt államfőt. A kormányőrség képviselői egyébként hétfő reggel azt javasolták Iliescunak, hogy hétfőn ne vegyen részt a rendezvényeken.
Ugyancsak hétfőn a közszolgálati televízió egy vitaműsorában, a meghívott forradalmárok egymás között és az ugyancsak jelen levő Iliescuval is heves vitába keveredtek, elégedetlenségüket fejezve ki a jelenlegi politikai helyzettel. A forradalmárok ugyanakkor a a televízió székházának folyosóin is összeszólalkoztak azon, hogy ki mekkora érdemeket szerzett 1989 decemberében.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).