Hirdetés

Újra kivizsgálják a kommunizmus egyik áldozatának ügyét

Újrakezdik a bűnügyi vizsgálatot Gheorghe Ursu egykori román politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette - közölte szerdán a bukaresti katonai táblabíróság.

2014. november 13., 19:342014. november 13., 19:34

Gheroghe Ursu fia, Andrei Ursu október közepétől 17 napon át éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták.

Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nițu legfőbb ügyész múlt héten közölte vele: elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség. A legfőbb ügyész rendelkezését erősítette meg szerdán a katonai táblabíróság.

Az építészmérnökként dolgozó Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése nyomán tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját.

Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eddig Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre (aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte), valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azokat a vizsgálatokat, amelyek a vallatást vezető Securitate-tisztek esetleges bűnösségére próbáltak fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. Ezek újranyitását rendelte a főügyész.
 

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt évben több más büntetőeljárást indítottak a – sajtó által „kommunista pribékeknek” nevezett – volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatása érdekében a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentései nyomán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés